máta major
Egy vérből – Őshonos magyar csődörök hódítják vissza Erdélyt
Pista, Jerikó, Csendőr és Ábránd, három őshonos magyar csődör és egy angol telivér nagy útra indult csütörtökön a Hortobágyról, azzal a küldetéssel, hogy újraélesszék a lótartást, egységesítsék az állatállományt Erdélyben. A Kató Béla, az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület püspökének kezdeményezésére létrejött génfrissítés révén a négy hibátlan, megnyerő küllemű fedezőmén két évig a Kolozs megyei Tordán és Magyarfenesen, valamint a Hargita megyei Gyergyószárhegyen és Gyergyóremetén teljesít majd nemes génjeiket átörökítő szolgálatot, majd új lovak érkeznek helyükre az állomány további frissítése céljából. Az ünnepélyes búcsúztatás alkalmával Nagy István agrárminiszter portálunknak úgy fogalmazott: "a mai nap számon lesz tartva, mint az a dátum, amikor az erdélyi lóállomány minőségi átalakítása megkezdődik".