matt schlapp
CPAC Hungary 2024 – „Várjuk a szuverenista, konzervatív erők győzelmét” (Videó)
Bármeddig is folytatják a nyílt társadalom eszméjének végrehajtói, bármelyik honfitársunkat is veszik meg, mi harcolni fogunk velük, úgy döntöttünk. Mert ez van a magyar génekben – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a CPAC Hungary-n. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hogy nekünk őszintének kell lennünk, őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha „el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, amely most új gúnyában újra bejárja Európát és sajnos Amerikát is”. Matt Schlapp, a Fehér Ház egykori politikai igazgatója Orbán Viktorhoz szólva azt mondta: Magyarország és Amerika méretei fontosak, de sokkal fontosabb az ember szelleme, bátorsága, és amit Magyarország tesz Amerikáért, az sokaknak reményt jelent. Sok millió amerikai áll a magyarok mellett – Részletes beszámoló a CPAC Hungary konzervatív fórumáról a PS-en
Az idei CPAC Hungary fókuszában a liberálisok rémálma, a nemzeti erők nemzetközi összerendeződése fog állni. A rendezvényt immáron másodszorra hozza Magyarországra az Alapjogokért Központ. Elmondható, hogy a magyarországi az egyedüli európai CPAC, az egyedüli kontinentális csomópont, amely összevonzza Budapestre a világ jelentős jobboldali szereplőit. Az ellenzéki sajtó szerint persze nem érkeznek sztárok a CPAC Hungary-re. Kövesse velünk a konferenciát, és győződjön meg az ellenkezőjéről! A nyitóbeszédeket Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke mondja majd. Matt Schlapp: ha Amerikában elvész a szabadság, akkor mindenhol máshol is (VIDEÓ!)
Csütörtökön keződik a CPAC, a konzervatív erők egyik legjelentősebb eseménye, amit Európában először Magyarországon tartanak és amelyen több mint kétszáz külföldi résztvevő teszi tiszteletét. Az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar jobboldal tudta megvalósítani azt a modellt, amely az elmúlt tizenkét évben bizonyította, hogy bármilyen támadások is érjék az Isten, haza, család értékeket, azokat bátorsággal és őszinteséggel meg lehet védeni. Ezt a receptet szeretnénk megismertetni a külföldi kollégákkal – tette hozzá Szánthó. Az amerikai konzervatív unió és a CPAC elnöke, Matt Schlapp pedig arról beszélt, hogy Amerikában mindig elutasították a szocializmust, marxizmust, a kommunizmust – erre most egy baloldali párt áll az USA élén, amit vissza kell szorítani. Hozzátette: ha Amerikában elvész a szabadság, akkor mindenhol máshol is. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.