Pesti Srácok

Csapoljuk le a mocsarat! – Indul a harmadik CPAC Hungary

null

Ez a CPAC Hungary minden eddiginél nagyobb lesz– jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Megnyitójában kiemelte, a CPAC számos fontos bejelentés színhelye volt, Orbán Viktor például itt hirdette meg a "no migration, no gender, no war" elvet, amely az idei választások egyik kulcsgondolata.

– vélekedett Szánthó hozzátéve, ugyanez igaz pepitában, Brüsszelben támogatják a migrációt és háborút, Magyarország azonban elutasítja ezeket.

Szánthó elmondta, a világ minden tájáról 3000 vendég érkezik Magyarországra, köztük a két nagy jobboldali EP-frakció, az ID és az ECR vezetője. Rajtuk kívül két hivatalban lévő miniszterelnök, 7 miniszter és számos amerikai, konzervatív politikus, valamint 16 ország 36 sajtóterméke lesz jelen.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke megnyitójában arról beszélt, hogy mikor Budapesten a repülőtéren leszálltak, a levegőben érezte, hogy itt nem érheti hátrányos megkülönböztetés azért, mert politikai meggyőződéséről, vallásáról beszél.

– jelentette ki hozzátéve, Magyarországon járva nincs mitől félnie az embernek.

–húzta alá.

Szánthó Miklós a konzervatív konferenciák hasznossága kapcsán kifejtette, egyfelől rettenetesen frusztrálja a woke sajtót, hogy konzervatív gondolkodók találkoznak, ez indokolta a NatCon betiltását is. Másfelől, mint fogalmazott, óriási előrelépés a 10-15 évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy ma már a jobboldali vezetők tudnak egymásról, és kommunikálnak egymással. Hozzátette, ezek az egyeztetések olyan módon is megmutatkoznak, mint a jogi szabályozások, például az Egyesült Államokban is születtek olyan gyermekvédelmi szabályozások, amelyek folyosói pletykák szerint a magyar törvényekből merítettek.

Az Ukrajna számára jóváhagyott amerikai segélycsomag kapcsán Szánthó kiemelte, arra kell figyelni, amit Donald Trump mond a témában, ő pedig azt állítja, hogy nagyon gyorsan véget tudna vetni a háborúnak. Hozzátette, komoly problémát jelent, hogy nincs elképzelés arról, hogy mi lesz a háború után, hogy mi a cél Oroszország legyőzésével.

– emlékeztetett a kárpátaljai magyarság sorsára.

A PestiSrácok.hu folyamatos tudósítással és érdekes riportokkal jelentkezik a csütörtökön kezdődő CPAC Hungary 2024-ről. Kövesse velünk Európa legnagyobb konzervatív dzsemboriját!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.