Pesti Srácok

CPAC Hungary 2024 – „Várjuk a szuverenista, konzervatív erők győzelmét” (Videó)

Bármeddig is folytatják a nyílt társadalom eszméjének végrehajtói, bármelyik honfitársunkat is veszik meg, mi harcolni fogunk velük, úgy döntöttünk. Mert ez van a magyar génekben – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a CPAC Hungary-n. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hogy nekünk őszintének kell lennünk, őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha „el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, amely most új gúnyában újra bejárja Európát és sajnos Amerikát is”. Matt Schlapp, a Fehér Ház egykori politikai igazgatója Orbán Viktorhoz szólva azt mondta: Magyarország és Amerika méretei fontosak, de sokkal fontosabb az ember szelleme, bátorsága, és amit Magyarország tesz Amerikáért, az sokaknak reményt jelent.

Kocsis Máté: a nyílt társadalom programja armada és puska nélküli gyarmatosítás

– fogalmazott Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy maga a nyílt társadalom elsőre szépen hangzik, miközben ideológiája egy gyarmatosítási program. Egy konkrét társadalmi, gazdasági, kulturális cselekvési terv. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté arról beszélt, hogy a nyílt társadalom, „a testetlen birodalom gyarmatosítói” a következőket kínálják: „szakadj el a nemzetedtől, a hitedtől, mondd fel a szolidaritást, bizonytalanodj el a nemi identitásodban”.

– mondta. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: „aki harcol nemzete szuverenitásáért, az a saját biztonságáért is harcol”.

– tette hozzá Kocsis Máté kijelentette, hogy a magyar baloldal külföldi pénzből akartak belföldi hatalomra szert tenni.

– vélekedett. Mint mondta, amikor kormányoztak, akkor a nemzet vagyonát adták át, ellenzékben meg jobb híján magukat.

– összegzett.

Bolsevikből bolsewoke lett

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója megnyitó beszédében úgy fogalmazott: a CPAC Hungary célja nem más, mint hogy megszervezzék az anti-globalista erők globális koalícióját. Mint fogalmazott, idén akcióban lendülnek, le kell győzni ezt a vágyvezérelt mocsári szörnyet, amely, mint a drogos, „elhiteti velünk, hogy tud repülni és magával akar rántani minket a huszadik emeletről”.

– fogalmazott Szánthó Miklós. Aláhúzta, hogy a woke-őrület mindent a feje tetejére akar állítani, amely a külpolitika rangjára emelkedett Brüsszelben és Washingtonban is.

– sorolta.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– emlékeztetett Szánthó Miklós.

– fejtette ki.

Amerikában politikai és kulturális harcot is vívnak

– erről már Matt Schlapp, az American Conservative Union szervezet elnöke beszélt. A Fehér Ház egykori politikai igazgatója szerint Amerikában politikai és kulturális harcot is vívnak, amelynek középpontja lelki, szellemi harc. A szervezet elnöke szerint a konzervatívokat a globalisták ma megpróbálják megfélemlíteni.

– jelentette ki. Matt Schlapp szerint ez egy eszköz arra, hogy a jó szándékú embereket megfélemlítsék.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– állapította meg. A szervezet elnöke elmondta: Donald Trump mellé állva kiállnak a hagyományos értékek mellett, hiába próbálják megfélemlíteni őket úgy, hogy bíróságra viszik őket. A szervezet elnöke szerint az amerikai baloldal túl messzire ment, végzetes politikai hibákat követtek el.

– fogalmazott. Mint kifejtette, a globalisták a gyerekeinket vették célba és megpróbálják elültetni a fejükbe, hogy Isten úgy teremtette meg őket, hogy 62 különböző nemből választhattak, és hogy a szüleik rasszisták, és Amerika egy rettenetes ország. Matt Schlapp elmondta: Donald Trump le fogja zárni Amerika határait, meg fogja védeni a gyermekeket, Amerika pedig újra fel fogja ismerni, hogy nagynak kell lennie.

– mondta. A Fehér Ház egykori politikai igazgatója Orbán Viktorhoz szólva azt mondta: Magyarország és Amerika méretei fontosak, de sokkal fontosabb az ember szelleme, bátorsága, és amit Magyarország tesz Amerikáért, az sokaknak reményt jelent.

– zárta gondolatait Matt Schlapp.

Haza, hit, nyelv

– fogalmazott Irakli Kobahidze, Georgia miniszterelnöke a beszédében. Megköszönte a konferencia megszervezését, hiszen értékes platform ez arra, hogy megbeszélhessék közös céljaikat.

– tette hozzá. Jelezte, hogy a georgiai szabadságszerető, büszke nép, azonban birodalmak ütközőpontján helyezkedik el. Emlékeztetett, hogy évszázadok óta dolgoztak és harcoltak azért, hogy hazájukat megvédhessék.

Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– emlékeztetett. Jelezte, hogy a történelmük arra tanította őket, hogy az országok minden elfoglalása csupán átmeneti abban az esetben, ha nem sikerül az önazonosságukat felszámolni. Kiemelte, hogy ezért az elsődleges cél mindig az volt, hogy a georgiai nép hitét tönkretegyék.

– ismertette Georgia miniszterelnöke.

– tette hozzá.

Eva Vlaardingerbroek: az elmélet a lakosságcseréről már nem elmélet, hanem valóság

– ezt Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor jelentette ki a CPAC Hungary rendezvényen. Kiemelte, hogy Európa-szerte késelések, erőszak és gyilkosságok történnek minden nap.

– sorolta. Mint fogalmazott, mára már mindenki tudja, hogy a tömeges migráció és a bűnözés között szoros összefüggés van.

– jelentette ki. Szerinte a jövőben törzsi, etnikai konfliktusok lesznek a kontinensen. Hozzátette: az európai népek ennek ellenére teljesen érdektelennek tűnnek.

Budapest, 2024. április 25. Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– folytatta. A holland politikai kommentátor szerint ez egy olyan társadalom válasza, amely már feladta a harcot és amely már elfogadta a vereségét.

– jelentette ki. Hozzátette: a holland lakosság már kisebbségben van a legtöbb városban, és hasonló a helyzet a legtöbb európai nagyvárosban.

– folytatta. Úgy vélte, a hollandok többsége ebből nem kér, majd felidézte, hogy egy riporter nemrég megkérdezte tőle, nem gondolja-e, hogy túl messzire megy néha. Erre reagálva kifejtette: Európában nem megyünk elég messzire. Szerinte ha átgondoljuk azt a szervezett strukturális támadást, ami a civilizációnk ellen viseltetik, akkor nem is teszünk eleget.

– zárta gondolatait Eva Vlaardingerbroek.

A baloldal politikai fegyverként használja a jogállamisági eljárást

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Matt Whitakerrel, az Egyesült Államok korábbi megbízott legfőbb ügyészével beszélgetett a CPAC Hungary-n. Kovács Zoltán felvezetőjét azzal kezdte: Abraham Lincolntól tudjuk, hogy a szuverenitás mit jelent, abban milyen szerepet kell szánni a népnek. Manapság a politikai döntéshozatalban azt látjuk, hogy nem a megválasztott politikusok, hanem civil szervezetek, a „deep state” és mások igyekeznek eltéríteni a politikai döntéshozatalt a saját érdekeik szerint. Matt Whitaker elmondta, hogy az amerikai politikában mindig arra igyekszik emlékeztetni az embereket, hogy a polgároknak van szuverenitása.

– vélekedett a volt amerikai legfőbb ügyész. Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy Magyarországon két választás is lesz idén. Ezek után arról beszélgetett Whitakerrel, hogy a szuverenitás és a választások milyen összefüggésben állnak egymással.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár (b) és Matt Whitaker, az Egyesült Államok korábbi megbízott legfőbb ügyésze a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján tartott beszélgetésen a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Matt Whitaker arról beszélt:

Hozzátette:

Európa változik, és Magyarország vezeti ezt a változást

– emelte ki Amiháj Sikli, Izrael diaszpóraügyi minisztere a CPAC Hungaryn, ahol Bryan Leib, az Alapjogokért Központ vezető kutatója beszélgetett vele. Emlékeztetett, hogy Magyarország volt az egyetlen olyan európai állam, amely nem ítélte el Izraelt azért, hogy felvette a harcot a Hamász rengeteg harcosa ellen. Mint mondta, Magyarország támogatása Izrael iránt nem olyan dolog, amit adottnak vesznek, ezért szeretné megköszönni a magyar embereknek és Orbán Viktor miniszterelnöknek is az erős támogatást.

– tette hozzá. Mint mondta, a brit, a francia és svéd emberek már a saját bőrükön érezhetik azt, hogy az a csőcselék, amely a Hamász mellett demonstrál, nemcsak a zsidókat és nemcsak Izraelt támadja, hanem ellenük és a saját életük, a hitrendszerük ellen.

– rögzítette.

– jegyezte meg. Közölte, hogy Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros a zsidó közösségeknek Európában.

– jelentette ki.

Kuchcinski: a 2024-es év az együttműködésünk éve legyen

– fogalmazott Marek Kuchcinski a rendezvényről a Facebook-oldalán.

Mint mondta, a lengyelek számára a szabadság és a szuverenitás az alapvető értékek közé tartoznak, csakúgy, mint a vallási tolerancia és a parlamenti demokrácia is, amelynek idén ünneplik az 556. évfordulóját.

– fogalmazott. Jelezte, hogy a visegrádi csoport néhány évvel ezelőtt megvédte őket az illegális bevándorlók áradatával szemben, és mindig, amikor együtt voltak, akkor erőt képeztek, számolt velük a világ.

– rögzítette.

– zárta beszédét Marek Kuchcinski.

Janez Janša: ha valakinek sikerül elnyomnia a szólásszabadságot, korlátlan hatalomra tesz szert

– mondta a CPAC Hungary rendezvényen Janez Janša, a Szlovén Köztársaság korábbi miniszterelnöke. Mint fogalmazott, az Európai Unió azon országainak, amelyeknek a határai egyben az EU vagy a schengeni övezet külső határai is, további felelősségük van: az Európai Unió szuverenitásának megőrzéséért is felelnek.

– jelentette ki. Hozzátette: a baloldal munkája a határvédelmi kérdéseknél azt eredményezte, hogy megszűnt az unióban a schengeni szabad mozgás. Szerinte a baloldal csak akkor lehet sikeres, ha valós szándékaikat elfedi, hiszen az ember a biztonságra, stabilitásra vágyik. Hozzátette: Orbán Viktor azért is lett nagyon zavaró a liberálisok számára, mert a migrációs válság közepén leleplezte valós szándékaikat.

Janez Janša egykori szlovén miniszterelnök, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke a CPAC Magyarország rendezvényén 2023-ban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

– tette hozzá a Szlovén Köztársaság korábbi miniszterelnöke.

Kubatov Gábor: mi szeretnénk megőrizni a hazánkat olyannak, amilyennek az őseinktől megkaptuk

– sorolta beszédében Kubatov Gábor. A Fidesz pártigazgatója és alelnöke felidézte, hogy a rendszerváltást követően nem sokkal elvették tőlük a szabad megszólalás jogát. Mint mondta: mi kiszabadultunk ebből a fogságból is. Nem véletlen, hogy a magyar Harry Houdini szabadulóművészként lett világhírű.

– jelentette ki. Megjegyezte: az unió gyakorlatilag meghívót küld a bevándorlóknak, ahelyett, hogy hozzájuk vinné a segítséget. Emiatt pedig párhuzamos társadalmak alakulnak ki. Európát elérik az erőszakos bűncselekmények, robbantások, a nők ellen elkövetett atrocitások.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– mondta. Emlékeztetett emellett a berlini, brüsszeli, svédországi, bécsi terrortámadásokra is. Hozzátette: a terrortámadás váratlanul érte az egész világot, hiszen a statisztikák alapján Bécs a világ egyik legbiztonságosabb városa volt egykoron.

– fogalmazott. Felidézte: Magyarország volt az egyetlen Európában, amely meg merte kérdezni az állampolgárai véleményét erről, mi így a határainknál meg tudjuk állítani a migránsáradatot.

– sorolta. Hozzátette: itt éjjel szabadon lehet sétálni az utcákon, a városaink bármely pontján, béke van.

– tette fel a kérdést. Mint mondta, elsősorban kell egy erős vezető. Másodsorban, meg kell törni a liberális média egyeduralmát, és itt egyensúlyt kell felállítani a balliberális oldal és a konzervatív tulajdonú médiarendszerek között.

– zárta gondolatait Kubatov Gábor.

Nagy Márton: dátumokkal, ideológiával nem lehet kilábalni a gödörből

– erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

– fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter. Mint mondta, az Európai Uniónak legalább három dologra kell költenie: az egyik az ukrajnai háború, a másik a saját védelme, a hadiiparának fejlesztése, a harmadik pedig a versenyképességének helyreállítása. Mint mondta, a zöld átállás során az egyik legfontosabb dolog az elektromos autózás, amiben Kína technológiai előnyt élvez.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– fogalmazott Nagy Márton. Jelezte, hogy Kínában dátum nincs, de stratégia van arról, hogyan teremtsék meg az elektromos autózást. Jelezte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt szeretné, hogy vessünk ki védővámokat a kínai elektromos autókra: ami jelenleg 10 százalék, az akár duplázódjon vagy triplázódjon meg, ami ellen a németek erősen küzdenek.

– tette hozzá. Elmondta, hogy a védővámról az EU nyár elején dönthet, ami kereskedelmi háborút indíthat el Kínával.

– szögezte le Nagy Márton, aki szerint Magyarország különös helyzetben van, hiszen hazánk veszi át az uniós elnöki pozíciót a második félévben, emiatt a versenyképesség kérdésköre biztos, hogy az asztalon lesz.

– húzta alá.

– zárta beszédét Nagy Márton.

Vezető kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.