matteo salvini
Matteo Salvini: egységes európai jobbközép kell bárki kizárása nélkül
A jobbközép egysége az egyetlen lehetőség arra, hogy Európában változás következzen be, és eltávolítsuk az örökösen vezető szerepben lévő szocialistákat – jelentette ki szerdán Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a jobboldali Liga vezetője a Rai 1 közszolgálati rádióban. Ő ennek az egységes európai jobbközépnek a kialakításán dolgozik – tette hozzá.Salvini újraindítaná az atomenergia-termelést Olaszországban
Matteo Salvini olasz infrastrukturális és közlekedési miniszter támogatja, hogy népszavazásra bocsássák az atomenergia-termelés újbóli beindításának kérdését Olaszországban.A Liga politikusa elmesélte a PS-nek, hogy mi a helyzet Giorgia Melonival, és mit gondol Salvini az EU-ról
Bizonyos országok látszólag indokolatlannak tűnő dolgokat csinálnak néha, bizonyos politikusok pedig alkalmanként teljesen mást tesznek, mint amit az ember várna tőlük, vagy amit a választási kampányukban ígértek. De a politika már csak ilyen, erre remek példa többek közt Giorgia Meloni, aki megválasztása óta tett pár olyan dolgot, amikre nem számítottunk. Ezzel persze semmi baj nincs, biztosan tudja mit csinál, de mi is kíváncsiak lennénk a részletekre, ahogy arra is, hogy a “konzervatív Olaszország” nagy reménységével, Salvinivel mi a helyzet? Ő az egyik miniszterelnök-helyettes, de úgy tűnik, Salvini a nemzetközi politikai kezdeményezéseket teljes mértékben átengedte a miniszterelnök Giorgia Meloninak. Nem bírálta Meloni korábbi kijevi utazását sem, de valószínűleg ő a békét tartja, tartaná a legjobb megoldásnak, mégis úgy tűnik, mintha kivárna. Úgy gondoltuk, legjobb, ha ezekről megkérdezünk egy olasz politikust, Andrea Picchiellit, aki regionális képviselőként a Firenzei Regionális Tanácsban vezeti a Ligát, és egyébként jó kapcsolatot ápol Matteo Salvinivel is.Szükségállapotot hirdetett ki a migrációs nyomás miatt Olaszország fél évre
Olaszország fél évi országos szükségállapotot hirdetett ki, miután a húsvéti ünnepek alatt jelentősen megugrott az illegális bevándorlók száma – jelentette be kedden Nello Musumeci polgári védelmi miniszter. A tájékoztatás szerint első körben ötmillió euró (1,9 milliárd forint) forrást szabadítanak fel az intézkedések finanszírozására.Egymás után három tartományban kerekedett felül a jobboldal – Salviniék nyerték a helyhatósági választásokat Friuli-Venezia Giulia határrégióban
Massimiliano Fedriga, a Liga párt politikusa maradt az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giulia határrégió kormányzója a hétfőn véget ért helyhatósági választások eddigi eredményei szerint, amelyek azt mutatják, hogy a jobbközép kormánypártok 60 százalék felett teljesítettek.Olaszországban rendkívüli intézkedéseket vezetnek be az egyre több migráns elhelyezésére
A határok hatékony védelmének szükségességét hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Il Piccolo című trieszti napilapnak adott interjúban pénteken, miközben a belügyminisztérium bejelentette, hogy minden tartományban tábort alakítanak ki az országban tartózkodó több mint százezer migráns elhelyezésére. Giorgia Meloni kifejtette, nem áll szándékában engedni a "beletörődés ideológiájának", amit a migrációs politikában az Európai Unió kényszerített a tagállamokra. "Sorsdöntő kérdésről van szó nemzetünk jövőjét tekintve, (...) védett határokat akarok" - mondta a kormányfő, aki a trieszti napilapnak az északkeleti határrégióban, Friuli -Venezia Giuliában hétvégén esedékes tartományi választások előtt nyilatkozott.Salvini: az emberkereskedő bűnszervezetek támadást indítottak Olaszország ellen
A jobboldali olasz kormány megerősítette az emberkereskedelemmel szembeni fellépést, a bűnszervezetek pedig támadásba lendültek a migránsok tömeges indításával Matteo Salvini kormányfő-helyettes szerint, aki hétfőn úgy nyilatkozott, Európának azonnal fel kell ébrednie.Migránshajó csapódott a parti szikláknak Dél-Olaszországban, eddig ötvenkilenc halottat emeltek ki a vízből
Ötvenkilencre emelkedett a tengerből kiemelt holttestek száma a dél-olaszországi Calabria partjainál, ahol egy több mint száz fős csoportot szállító hajó szenvedett balesetet – közölte a legutolsó adatokat a partiőrség vasárnap.Ajánljuk még