médiacég
Propagandával vádaskodva falaz a baloldal a saját propagandamédiájának (Pesti riporter-videó)
Arányosan működő, mindenkinek teret adó és egyúttal profi kommunikációt ígért Zuglónak a kerület baloldali vezetése az új médiacég létrehozásakor. Aztán hamar másfélszeresére emelkedett a cég költségigénye, miközben az ellenzéki képviselők egyáltalán nem láthatnak bele a vállalat pénzügyeibe. Leányvállalatként eldugták ugyanis a kerületi városgazdálkodási vállalaton belülre, és nemhogy a pénzügyi tájékoztatással, de még az előzetesen beígért szakmai beszámolókkal sem találkozott még senki. A kerületi tájékoztatás eközben változatlanul silány és lassú, a közszolgálati újság viszont Tóth Csaba helyi országgyűlési képviselőt és Horváth Csaba polgármestert hősi piedesztálra emelő propagandalap lett. Horváth a kerületre vigyázó, hős megmentő szerepében látható, Tóth pedig a cselekvő ember, aki olyan problémákat is megold, amelyekről mindenki más lepattan. Na, de mit szólnak hozzá az MSZP partnerei, hogy a szocik saját propagandakiadványukként használják az újságot? Hát minket propagandistáznak, akik rákérdezünk a furcsaságokra. Annak is utánajártunk, hogy Hadházy Ákos vagy az ellenzéki pártelnökök hazudnak nagyobbat, miután a független képviselő nyilvánosan bevallotta, hogy a baloldali korrupciót nem üldözi. Ferencvárosba is visszatértünk egy kicsit, hiszen kiderült, ott még takarítani is nagyon kellemes elfoglaltság, Elég hozzá Baranyi Krisztina egyik kedvenc cégének lenni, amelyet egy év alatt több finom szerződéssel is megkínált a polgármester. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.