medián
Most meglepődtünk: a Medián szerint Dobrev tartja első helyét, Márki-Zay beelőzte Karácsonyt
Az előválasztás előtti erőmérések és az eredmények tükrében mondhatnánk akár azt is, hogy Karácsony Gergely köszöni szépen, de megvan. Mivel azonban sejthető, hogy mi a lapok leosztása, inkább azt mondjuk: "meglepődtünk". A Medián legfrissebb felmérése szerint ugyanis a Gyurcsány-show epizódszereplői közül a Feleség tartja az előnyt, a Balek viszont – hűen karakteréhez – a harmadik helyre csúszott vissza a versengésben. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan arról készülne felmérés, hogy már a főpolgármesterség is elúszott, nemhogy a miniszterelnöki álmok.Karácsony próbálja titkolni, hogy évekig Gyurcsány kormányának dolgozott
Dobrev Klára olyat mondott az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek második vitáján, amire Karácsony Gergely nem volt felkészülve. A DK politikusa ugyanis felidézte, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás jelöltjei épp mit csináltak 2006-ban, amikor a férje, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének hatására kirobbant, hónapokig tartó tömeges tüntetéseket brutális rendőri erőszakkal verték szét. Az alatt a kormányzás alatt Karácsony tanácsadóként tevékenykedett Gyurcsány kezei alatt.A magyar munkavállalók nagy többsége biztosnak látja munkahelyét
Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók – derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából. Az ezerkétszáz ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérése alapján képzett BNP Paribas Cardif munkaerőpiaci stabilitási index idén a második negyedévben 68 pont lett, ami 2–2 ponttal alacsonyabb az előző negyedévhez és az előző év azonos időszakához képest is.Karácsony Gergely már régóta Gyurcsánynak dolgozik
Karácsony Gergely 2009 előtt hét évig Gyurcsány Ferenc politikai tanácsadója volt a Miniszterelnökségen. A családi cége is több tízmillió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól. Karácsony azonban később megpróbálta eltitkolni nyilvános önéletrajzában, hogy milyen szoros kapcsolatban állt 2010 előtt Gyurcsánnyal – számolt be az Origo.hu.A Medián felmérése szerint ismét a Fidesz vezet az összefogással szemben
A Medián reprezentatív módon, telefonon végzett felmérése szerint a megkérdezett szavazókorú népesség nagyobb százaléka (februárban harminckilenc, áprilisban negyven százalék) szavazna inkább a Fidesz–KDNP-re.A közvélemény-kutatókat is támadja a DK, ha valami nem úgy van, ahogy elképzelik
Gyurcsány Ferenc és pártja rátámadt Hann Endrére, a Medián vezetőjére, amiért a közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint Dobrev Klára csupán a negyedik helyen áll a baloldal esélyes miniszterelnök-jelöltjei között. Mindeközben Dobrev állítása szerint hihetetlen mennyiségű megkeresést kap azzal kapcsolatban, hogy induljon az előválasztáson.A magyar dolgozók készek a 2019. évinél többet áldozni munkahelyük megtartásáért
A munkahelyük megtartása érdekében a magyar dolgozók hatvannyolc százaléka hajlandó a saját költségén is tovább képezni magát, hatvanhat százalékuk vállalna fél órával több utazást is ezért, 2019 decemberében ezen hajlandóságuk harminchárom, illetve tizenkilenc százalékponttal kisebb volt – derült ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, 2020 decemberében készített közös kutatásából.Bal- és jobboldali zsonglőrködés a számokkal: a macskáját népszerűsítő Karácsony Gergely hibahatáron belül vezet ismeretlen ellenfele ellen Budapesten
Karácsony Gergely korábbi munkahelye, a Medián készített egy felmérést, mely szerint, ha most lennének az önkormányzati választások, a budapestiek újraválasztanák a főpolgármestert. A felméréssel nem csak az a gond, hogy a szokásos független és objektív havercég készítette, az is belezavar a Facebook koronázatlan királyának felhőtlen ünnepeltetésébe, hogy az adatokat tekintve azért kiderült, szűkült az olló, és Karácsony népszerűtlenebb lett. Mindez ráadásul úgy, hogy a felmérést megnevezett ellenfél nélkül készítették, hiszen kihívója még nincs a főpolgármesternek. Amíg Karácsony tavaly októberben 51-44 arányban győzött Tarlós István ellen, addig egy ismeretlennel szemben most 50-45 az állás a javára a biztos pártválasztók körében. Látható, hogy a jobboldalnak rengeteg teendője van Budapesten, de azért érdemes és fontos megjegyezni, hogy a baloldali médiumok által sulykolt varázslatos Karácsony-portré és népszerűség nem feltétlenül áll a valóság talaján. A szokásos győzteshez húzás elve most nem mutatkozott meg, és rivális nélkül is csupán stagnál, enyhén csökken Karácsony népszerűsége. Mit is mutat meg ez a felmérés és elemzés, amit a baloldal nagyon nem szeretne látni és láttatni, és mire érdemes figyelnie a jobboldalnak?Rekordmértékű a Fidesz népszerűsége Budapesten
A hazai balliberális média Karácsony Gergely újraválasztásának lehetőségét emelte ki a Medián friss kutatásából, abban van egy ennél vaskosabb meglepetés: rekordmértékű a Fidesz támogatottsága Budapesten – osztotta meg a Twitteren a drot.info értesülését Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A Tarlós Istvánt 51–44-re októberben legyőző főpolgármesternek háromnegyed év után semmilyen győzelmi prémiuma nincs, tevékenységével nem tudta növelni népszerűségét, ugyanakkor a Fidesz-KDNP támogatottsága a fővárosban még negyvenöt százaléknál is magasabb lehet, és akár az ötven százalékot is megközelítheti.Ajánljuk még