megtorlás
Az ÁVH rémtettei és 1956 temetetlen halottai ma is igazságért kiáltanak
Még most is homály fedi az ávósok és a kommunisták 1956-os egyes rémtetteit. Rengeteg család gyászolja még most is azokat a halottakat, akiket az ávósok gyilkoltak meg, és azóta sem derült fény még a nyughelyükre sem. Rájuk is emlékezünk idén, halottak napján. Bóna Mária Ilona nagybátyját siratja azóta is, aki vélhetően ismeretlen tömegsírban alussza örök álmát. Bóna Mária egy blogot is létrehozott az elhallgatás ellen és azért, hogy senki se felejtse a temetetlen holtakat. A bűnösök pedig köztünk élnek.Szakértő: Ferenc József soha nem kért bocsánatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlásokért
Ferenc József uralkodó formálisan soha nem kért bocsánatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlásért, de idővel számos jelét adta annak, hogy megbánta – erről beszélt Ligeti Dávid történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap este.Több, mint félezer orosz tudós politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt
Több, mint 550 orosz tudós nyílt levélben politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt az ellenzékkel szembeni kemény fellépés miatt – közölték pénteken orosz hírportálok.A megtorlások legfiatalabb mártírja - Hatvan éve végezték ki Mansfeld Pétert
Hatvan évvel ezelőtt egy pesti munkásfiú célul tűzte ki magának, hogy életben tartja, újra fellobbantja a forradalom lángját. A megtorlásoktól terhes '56 utáni időszakban ez a "pesti srác" megkísérelt dacolni a diktatúrával, pedig még nagykorú sem volt. Úgy hívták, Mansfeld Péter, és ma 60 éve, hogy szörnyű kínok között halt mártírhalált a szabadság oltárán.Megölték a titkosszolgálatok a párizsi terrortámadás kitervelőit
A három évvel ezelőtti, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és a francia erők – állítja Matthieu Suc, a Mediapart francia tényfeltáró portál újságírója.Bemutatták az 1956 utáni megtorló perek adatbázisát
Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 60. évfordulója alkalmából bemutatták az 1956-os forradalom utáni megtorló perek adatbázisát - mondta Galambos István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) munkatársa az M1 aktuális csatornán szombaton.A kesztölci emberek ’56-os hősei, akikről most először mondták el az igazat
Egyszerű pilisi bányászfalu volt Kesztölc, amely a 20. század közepén önszándékán kívül tett szert komolyabb hírnévre. A szocialista propaganda hatására évtizedekig gúnyolódott a környék a Kesztölci Köztársaságon és a falu tankján, pedig valójában rendhagyó hőstörténet ez, amelyre büszke lehet a község. A történetet Marek Viktor közelmúltban megjelent, Kesztölc 1956 című könyve teszi tisztába, amely a propaganda által kinevetett falu helyett az életrevaló falu képét mutatja meg.Arcot kell adni a kommunista megtorlásnak
Arcot kell adni azoknak, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlásban – nyilatkozta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Földváryné Kiss Réka bejelentette, a NEB 50 egykori bíró, és 25 ügyész életrajzát és karrierjét teszi közzé.Ajánljuk még