melegek
Genderlobbi: minél fiatalabb korban el kell fogadtatni a gyerekekkel az LMBTQ-ideológiát, nehogy a szexualitás keresztény szemléletét tegyék magukévá
Az iskolák és a közoktatás LMBTQ-barát átalakítását célzó civilszervezetet szerveztek Educate and Celebrate néven a genderlobbi elkötelezett brit hívei. A szervezet vezetője, Elly Barnes szerint a szervezet azért jött létre, hogy a tanárok "képzésével" (értsd érzékenyítésével) "teljesen lerombolják a heteronormativitást", vagyis azt a gondolkodásmódot, mely szerint a társadalom a különböző nemű emberek társas viszonyán alapszik.Homofóbia vádjával függesztett fel két tízéves diákot egy angol igazgatónő
London déli részén a Heavers Farm Általános Iskola igazgatónője, Susan Papas homofóbiával vádolt meg és függesztett fel az iskolából két tízéves diákot, miután egyikük engedélyt kért, hogy ne vegyen részt az intézményben kötelezően bevezetett LMBTQ-oktatáson a Pride-hónap alatt. A két gyermek Jamaikából származik, és mint mondták, keresztény vallásuk miatt nem értenek egyet az LMBTQ-közösséggel. A Heavers Farmban egyébként nem ez az első ilyen eset: tavaly az igazgatónő Pride-ot szervezett a gyerekeknek a suliudvarra, amelyen szintén kötelező volt a részvétel.Akcióban a meleglobbi: szivárványos matricával jelezhetik a vendéglátósok, hogy nem kirekesztők
Meleglobbi nem létezik. Ja, de igen. Erre utal az a kezdeményezés, amelynek keretein belül a budapesti vendéglátóhelyek, turisztikai szolgáltatók és vállalkozások szivárványos matricával jelezhetik, hogy mindenki számára nyitva áll az ajtajuk. Valószínűleg a “mindenki” kategóriába nem tartoznak bele a Fidesz-szavazók, vagy azok, akik egyetértenek a kormány családvédelmi akciótervével, hiszen tudjuk: a “mindenki” mindenkit jelent, kivéve, akit nem. Szerkesztőségünk egyébként nem tud olyan esetről, hogy eddig bármikor megkérdezték volna a bejáratnál, hogy ki milyen nemhez vonzódik.A tajvani parlament megszavazta az azonos neműek házasságát
A tajvani parlament pénteken megszavazta az azonos neműek házasságát, Ázsiában elsőként. A döntés két évvel azután született, hogy a tajvani alkotmánybíróság elismerte az azonos nemű párok jogát a házasságra. A bíróság két vonatkozó alkotmányértelmezési kérelemre válaszul jelezte: a házasság polgári törvénykönyvben található akkori szabályozása sértette a melegek alkotmányos alapjogait.Meleg párok perelték be a japán kormányt, mert nem házasodhatnak össze
Beperelte a tokiói kormányt 13 meleg pár csütörtökön Japánban arra hivatkozva, hogy a melegházasság elutasítása sérti alkotmányban biztosított jogukat az egyenlőséghez."Történelmet írt Skócia": bevették az LGBTQ jogokat a nemzeti alaptantervbe
Skócia gőzerővel halad a progresszió irányába, ők lesznek ugyanis az első nemzet a világon, ahol a hivatalos tantervbe bekerül az "LGBTI" közösség iskolai tanulmányozása, ennek keretein belül pedig a gyermekek megismerkedhetnek a szivárványos közösségek jogaival, illetve történelmével. A “Time for Inclusive Education (TIE) (Itt az ideje a befogadó oktatásnak)” nevű program megálmodói történelminek nevezik a döntést, és remélik, ez majd végleg kitörli az emberekből a homo- és transzfóbiát. Skóciának egyébként nincsenek gondjai, jelenleg ez a legfontosabb küldetésük.Rendhagyó hőhullám Budapest utcáin – Lezajlott a Budapest Pride
Lezajlott az irreálisan hosszú, egy hónapon át tartó Pride-hónap zárórendezvénye, a felvonulás. A 14:00-ra tervezett gyülekezőt követően 15.00 után indult el a menet, amely az Andrássy út - Nagymező utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon érkezett meg a Kossuth Lajos térre 17:30 körül, így megbénította az egész várost. Az esemény miatt legalább öt helyre szerveztek ellendemonstrációt a Pride ellenzői. A felvonulók a társadalmi kirekesztés ellen, az azonos neműek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogáért demonstráltak, rendbontás nem történt.Nőnek öltözött férfiak tüntettek a Magyar Idők szerkesztősége előtt
Nőnek öltözött férfiak demonstráltak a Magyar Időknek helyet adó épület főbejárata előtt. A tütübe öltözött tüntetők a Hattyúk tava című balettből adtak elő rövid részletet, ezzel tiltakozván a lapban megjelent, szerintük “kirekesztő” tartalmú publicisztika ellen. A hangosítást a Kétfarkú Kutya Párt biztosította.Ajánljuk még