mélyszegénység
Ezért Jó Emberek a baloldaliak
Mindig fogékonyabbak vagyunk a szegénységre és a szerencsétlenebb embertársaink sorsára, ha karácsony közeleg, ezért ilyenkor könnyebben és többet adunk viszonzás nélkül. Persze nem teljesen viszonzás nélkül adunk, hiszen cserébe kapjuk jobb esetben a megajándékozottak örömét, és azt a felismerést, hogy az elesettek az év többi napján is nélkülöznek, olyankor is lehet nekik vagy az őket támogatóknak segíteni például pár tízezer forinttal. Rosszabb esetben viszont a nélkülözők karácsonyi megajándékozása is csak a jólét miatt háborgó lelkiismeret megnyugtatására szolgál, és a jóemberkedők úgy adnak, hogy arról mindenki tudjon a közösségi médiában. Gyakran ők azok, akik máskor is szeretnek hangosan dobálózni az igazságossággal meg a szolidaritással. Karácsony környékén mi is fogékonyabbak vagyunk ezekre a jelszavakra.Tóth Bertalan (tudják, ő az MSZP társelnöke) megírta a Népszavában, hogy már gyakorlatilag éhen haltunk
Elolvastuk Tóth Bertalan karácsonyra készülő publicisztikáját a már régen "megszűnt" Népszavában. Az MSZP társelnöke szívhez szóló sorokban regél a Magyarországon uralkodó mélyszegénységről, ahol már csak zoknit kapunk karácsonyra, mert másra nem telik (reméljük ő is ezzel lepi meg Hadházyt), és ahol mindenki éhezik, mert ORBÁN! Alább idézni fogunk a cikkből, és bármennyire is kikívánkozik, nem fogunk minden abban szereplő torzítást megcáfolni, valakinek dolgoznia is kell, nem érnénk rá minden szó mögé megjegyzést tenni. Így kedves olvasóinkat arra kérnénk, hogy vérnyomásnövelő készítményekkel ne fogyassza együtt az írást, különben gyorsabban vesztik el türelmüket, mint az MSZP a szavazóit. Vagy az is lehet, hogy csak azt írta le, milyen állapotban is adták át az országot a balliberálisok 2010-ben.Nem adhatok mást, csak mi lényegem – Ismét hazugságon kaptak egy DK-s képviselőt
Indiai gyerekek képével hazudott a magyar "mélyszegénységről Hajdú László. A DK-s politikus által terjesztett álhírt a Mediaworks Hírcentruma buktatta le.Elszegényedett helyieket használhatott ki a Jobbik ózdi jelöltje, Farkas "karlendítő" Péter Barnabás (Videók)
Az ellenzék azon elképzeléseit, hogy felszámolnák a Fidesz – szerintük – aljas és primitív mentalitását és eszközeit, a Jobbik ózdi jelöltje teljesen meghazudtolta. A karlendítéséről elhíresült Farkas Péter Barnabás ellen szólnak a videók, amelyek bizonyítják, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében sorra vásárolja meg az előválasztás során a szavazatokat a legmélyebb szegénységben élőktől.Ilyen, amikor az orbáni diktatúrában tengődik Kálmán Olga... Szegény ő!
Hiába, nincs mit tagadni, mélyszegénységben élünk. A magyarok éheznek és még a Balatonhoz sem tudnak elmenni, vagy ha mégis, akkor egyetlen hét alatt milliókat költenek például lángosra azon a két és fél centiméteres partszakaszon, amit még nem vett meg Mészáros Lőrinc. Annyira nincs munka, hogy azonnal szükségünk van kétmillió közel-keleti munkavállalóra. Arról nem is beszélve, hogy annyira magasak az adóterhek, hogy a "gonoszOrbán"adóparadicsomként árusítja ki az országot. Ebben az "elnyomó diktatúrában" nem is csoda, hogy mennyire szenvednek az éhező baloldali politikusok, így például a DK soraiba igazolt nagyonfüggetlenobjektív Kálmán Olga és társai.Gyurcsány félmillió forintért nyaralna egy hétig a Balatonon, ezért "Orbán mondjon le!"
Gyurcsány Ferenc (#vlogger, #politikus, #trendicsávó) ismét egy kiadós orbánozós-mészárosozós videóval jelentkezett, amiről azért már első blikkre megmondható, hogy komoly munka áll mögötte. Azért ahhoz tényleg megfelelő adag kreativitás és kitartás kell, hogy a kora reggeli órákban felvegyünk néhány percet az üres strandsétányról vagy a már zárórát követő becsukott büfés pavilonok látványa kellően drámai látványt nyújtson és Feri közölhesse a brékingnyúzt: azért nincsenek a Balatonon, mert méregdrága. (Mindezt persze úgy, hogy Feriről senki ne mondhassa: "már nem szomjas". ) Nos, a szenzációhajhász videókon edződött olvasóink talán azt gondolják, őket már nem lehet meglepni, de Gyurcsánynak ma sikerült elérnie, hogy kiverje azt a bizonyos biztosítékot még náluk is. A nagy leleplezés egyébként az, hogy Dobrev Klára férje kiszámolta: akár félmillió forintba is kerülhet egy hetet eltölteni a magyar tengernél. A Balaton kimeríthetetlen téma az ellenzék számára, amiről hol azt állítják, elnéptelenedett, majd máskor a tömeg miatti vizeletmennyiség miatt aggódnak lelkesen. Persze a sorból nem hiányozhat a "nincs strand" és a "méregdrága minden" jelzős szerkezet indokolatlan mantrázása sem, Gyurcsányné férje legutóbb éppen ezt lovagolta meg. Vagyis gondolta újra egy trendi videóval alátámasztva, hogy Orbánnak már csak azértis le kell mondania, mert egy átlag magyarnak félmillió forintjába kerül, ha egy hetet a Balatonnál nyaral. Mi pedig enyhe késztetést éreztünk arra, hogy megnézzük, mi a valóság. Persze tudjuk, hogy "diktatúra" van és mélyszegénység, sőt magyar sincs a Balatonnál. Öveket becsatolni, Feri nyomába eredünk!A HVG balatoni nyaralók képével írta meg, hogy senki nem nyaral a Balatonon
A HVG mindent megtesz, hogy elhitesse: Magyarországon eluralkodott a mélyszegénység. Az aktuális téma – lévén nyaralószezon van – a Balaton, ahová manapság már senkinek nem futja leugrani... vagy mégis?Attól is szekunder szégyenérzetünk van, hogy Karácsony facebookozik
Újabb magvas gondolattal gazdagította Karácsony Gergely a Facebook népét, bár a vasárnap délután közzétett bejegyzése még a liberális sci-fi világában is meredeknek számít. Említett K. Gergely nagykorú személy ugyanis arról értekezett, hogy Magyarországon éheznek a gyerekek, mindezt pedig – egészen irreleváns módon – a Harry Potter és a Netflix ellen harcoló Orbán-kormány víziójából következtette.Erősödik a szociális biztonság Magyarországon
Erősödik a szociális biztonság Magyarországon – írta a keddi Magyar Nemzet. Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója azt mondta a lapnak: az Eurostat felmérésének 2006 és 2019 közötti adatait elemezve egyértelműen látható, hogy a Fidesz–KDNP kormányzati ciklusai alatt, 2012 óta folyamatosan csökken a mélyszegénységben élők száma.Ajánljuk még

















