Pesti Srácok

Attól is szekunder szégyenérzetünk van, hogy Karácsony facebookozik

Attól is szekunder szégyenérzetünk van, hogy Karácsony facebookozik

Újabb magvas gondolattal gazdagította Karácsony Gergely a Facebook népét, bár a vasárnap délután közzétett bejegyzése még a liberális sci-fi világában is meredeknek számít. Említett K. Gergely nagykorú személy ugyanis arról értekezett, hogy Magyarországon éheznek a gyerekek, mindezt pedig – egészen irreleváns módon – a Harry Potter és a Netflix ellen harcoló Orbán-kormány víziójából következtette.

Budapest főpolgármestere rendkívüli logikai érzékkel és empátiával átszőtt bejegyzésben bizonyította, hogy ő, mármint Karácsony Gergely nem hajlandó eltűrni azt, hogy egyetlen gyerek is éhezzen Európa közepén. Mindezt pedig azért tartotta fontosnak, mert a Zorbán a "mesekönyvek, a Harry Potter és a Netflix ellen harcol, de nem tesz semmit a valódi ellenség, a szegénység és a kilátástalanság ellen". Ezután következett a gyurcsányi pátosszal átszőtt bejegyzés katartikus része: megtudtuk, hogy 2021-ben, Magyarországon, Európa közepén tízből négy gyerek még mindig éhesen megy iskolába minden nap!

írta közösségi oldalán a hiperpasszív polgármester.

PestiSracok facebook image

Nehéz erre úgy reagálni, hogy az ember szalonképes maradjon, de akkor nézzük a tényeket, amelyek bizony makacs dolgok. A Harry Potter elleni, a liberális fantazmagóriának köszönhetően indított hadjárat már az RTL Klubtól is furcsa volt, hiszen a könyvekben és a filmekben sincs semmiféle jele az LMBTQ-lobbinak. Jah, hogy a szerző azt nyilatkozta az egyik karakterről, hogy meleg – no igen, de ez a művekben egyáltalán nem jelenik meg. Így tehát a betiltásával való fenyegetőzés teljesen nonszensz. Mindezt csak azért írom le, mert tökéletesen fémjelzi az ellenzéki félretájékoztatást.

Ami pedig az éhező gyerekeket illeti: a "mélyszegénység" folyamatos emlegetése és eltúlzása már régi vesszőparipa a baloldalon. A négymillió koldusszegény magyar mellett most már a gyermekeink is az etióp éhezők szintjén vannak Karácsony Gergely szerint. A probléma csupán az, hogy az állítás egy az egyben hamis. A 2019/20-as tanévben ugyanis már a gyermekek hatvan százaléka, azaz 602 ezer fő részesült térítésmentes vagy kedvezményes étkeztetésben. És képzeljék, ezt még csak nem is mi, a PestiSrácok állítjuk, hanem a statisztikák tanúsítják, amelyeket ITT akár a főpolgármester is megtalálhatná, ha annyira szeretne elmélyedni a témában. Megnyugtatásképpen pedig megsúgjuk azt is: nem kell megijednie, magyarul van. Reméljük, a szövegértése nem hiperpasszív...

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.