mentelmi jog felfüggesztése
Ismét felfüggeszthetik Simonka György mentelmi jogát
Ismét indítványozta a legfőbb ügyész Simonka György kormánypárti országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – jelentette be csütörtökön a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint a vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt. Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség harminchárom vádlott ellen tavaly augusztusban emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken – írta a Magyar Nemzet.Súlyos testi sértés és garázdaság miatt is Varju László mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész
Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya. Varjut ezúttal garázdaság és súlyos testi sértés miatt vonnák felelősségre a hatóságok, mivel a vizsgálat adatai szerint decemberben nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott egy biztonsági őrnek, amikor ellenzéki képviselők akarták ellehetetleníteni a köztévé dolgozóinak munkáját az MTVA székházában. Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés hétfőn száznegyvenhat igen és huszonkilenc nem szavazattal felfüggesztette a DK alelnöke, Varju László mentelmi jogát. A legfőbb ügyész egy másik, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, az ügyészség gyanúja szerint ugyanis Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek, illetve megzsarolta őt azért, hogy visszalépjen a javára.Polt Péter kezdeményezte Varju László mentelmi jogának felfüggesztését (Frissítve!)
Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen választás rendje elleni bűntett miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya.Felfüggesztették Demeter Márta mentelmi jogát
Felfüggesztette az Országgyűlés Demeter Márta mentelmi jogát, miután azt a mentelmi bizottság többségi szavazattal javasolta pénteken délelőtt. Mint arról korábban írtunk, a mentelmi bizottság zárt ülésen döntött Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztéséről, miután Polt Péter legfőbb ügyész egy hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás keretében indítványozta az LMP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését azzal összefüggésben, hogy a megalapozott gyanú szerint az ellenzéki képviselő törvénysértő módon közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. Amennyiben a parlament pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a jövő héten meggyanúsíthatják, és ha beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy az LMP-s képviselőt akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatják. Demeter politikai leszámolást emleget és arra számít, hogy a bíróság előtt kell majd megvédenie magát.Ajánljuk még












