mérték médiaelemző műhely
Most épp ennyi pénzt kapott a baloldali "független" média az amerikai külügytől
A támogató Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének jóváhagyása nyomán döntés született a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány által működtetett pályázat első felhívására beérkezett pályázatokról. Vagyis kiderült az, hogy most éppen ezzel az ürüggyel melyik baloldali, kormányellenes médiumokat segíti az amerikai külügy, akik egyre erőteljesebben támadják Magyarországot és avatkoznak be hazánk belpolitikájába is, ahogy ez David Pressman nyilatkozataiból rendszeresen kiderül.Pofátlanul tolja a sorosista propagandát az ELTE médiaoktatója
Másfél évvel ezelőtt, 2018 novemberében tört ki a botrány az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, amikor egy hallgató megírta: a tanszékvezető arra használta fel előadását, hogy az Orbán-kormány „szörnytetteiről” szónokoljon több száz hallgató előtt. Hammer Ferenc tanszékvezető akkor óriási hisztihadjáratba fogott, hazugnak nevezte az eseményeket leíró hallgatót. Mindezt tette úgy, hogy közben továbbra is kiállt amellett, hogy az egyetemen független, politikamentes oktatás folyik. Másfél évvel később azonban újabb bizonyítékok kerültek napvilágra Hammer tanszékének „függetlenségéről”. Felmerül a kérdés: miért oktathat olyan tanár egy elvileg független egyetemen, aki nyíltan és aktívan dolgozik a balliberális oldalnak?Tűzfalcsoport: Soros médiaszakértője nem érzi a mértéket
A Tűzfalcsoport Blogstar oldal legfrissebb cikkének főszereplője dr. Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. A cikk megállapítása szerint a „műhely” nem vádolható éppen függetlenséggel, a partnerei között a fő támogató helyén a Nyílt Társadalom Alapítvány szerepel, együttműködő partnereik között pedig megtalálható az Átlátszó (ahol személyi összefonódás is van), a CEU, a TASZ, és az EKINT is. Utóbbi tény a Tűzfalcsoport szerint nem meglepő, hiszen Polyákot Majtényi embereként emlegették már 10 évvel ezelőtt is.Ajánljuk még