mezőgazdaság
A lengyelek szerint jó döntés a tilalom, de közben növelni is kell az ukrán gabona tranzitját
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.A román gazdák szerint moldovai áruként érkezett az ukrán gabona Romániába
Moldovai áruként érkezett Romániába az ukrán búza és repce – állítják a román mezőgazdasági termelők a bukaresti kormányhoz eljuttatott, a Maszol.ro hírportál által kedden idézett levelükben.Diplomáciai közeledés ukrán módra: beperli Kijev Magyarországot és Lengyelországot
Kijev be fogja perelni Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, amiért azok nem hajlandók feloldani az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó tilalmat – mondta Tarasz Kajka, Ukrajna kereskedelmi képviselője a brüsszeli Politico-nak. Az ukrán gabona exportját elsősorban gazdaságvédelmi okokból tiltják az Ukrajnával szomszédos országok, azonban más aggályok is vannak.A kormány meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán gabonaimport tilalmát
A magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat – közölte az agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, szombaton.Újabb pénzügyi segítséget kapnak a gazdálkodók
A háború okozta ukrán gabonaválság kezelése érdekében újabb kamattámogatási programról döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken, a közösségi oldalán. A miniszter kiemelte, hogy az intézkedés hozzájárul a termelés zavartalan folytatásához és az élelmiszerellátás biztosításához.Nagy István: újra megtanultuk értékelni a kenyeret és a mezőgazdaságban dolgozók munkáját
Manapság a háború árnyékában, a sokszor szélsőséges időjárási körülményeknek kiszolgáltatva újra megtanultuk valóban értékelni a kenyeret, és ezzel együtt a mezőgazdaságban dolgozók munkáját is – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a budai Várban, a Szent István-napi kenyéráldás ünnepségén.Szijjártó Péter: különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára
Különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára, ahol ezek kedvezményes szabályok között működhetnek majd, és ezáltal tovább erősödik az együttműködés a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Ajánljuk még
















