migráció
Több ezer migránst fogtak el a katonák és rendőrök az elmúlt hetek során
Négyszázötvenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken százharmincnyolc, szombaton száznegyven, vasárnap százötvennégy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.A migránsok miatt mindennapossá váltak a rablások és az erőszak Ceutában
Rohamtempóban érkeztek a katonai szállítójárművek a tengerpartra a marokkói spanyol enklávéban, Ceutában. A katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálták feltartóztatni, több-kevesebb sikerrel. Rövid idő alatt így is több mint nyolcezer illegális migráns jutott át a városba, annyian, amennyien korábban soha. Voltak, akik a határkerítést ostromolva jutottak be a spanyol területre – számolt be a Magyar Nemzet az M1 Unió 27 című műsorára hivatkozva.Hidvéghi Balázs: minden európai polgár jogaival kellene foglalkozni, nemcsak a migránsokéval
Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról: mindkét állam a túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli, szuverén nemzetek közötti együttműködést tartja a legmegfelelőbbnek – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Adam Boultonnak, a Sky News brit tévécsatorna műsorvezetőjének adott interjúban.Olaszországban nőtt a bevándorlók ellátási költsége
A római belügyminisztérium kétszeresére emelte a partokra érkező bevándorlókra fordított egyszeri azonnali ellátás összegét, valamint harminc százalékkal növelte a migránstáborok finanszírozását, miközben év eleje óta majdnem háromszor annyian érkeztek, mint tavaly – jelentette az olasz sajtó pénteken.Az "új svédek" nem hisznek a monogámiában – Svédországban szigorítottak a poligámia tilalmán
A svéd parlament a kormány előterjesztésére szerdán megszigorította a poligámia tilalmáról szóló törvényt. A svéd törvényhozás sajtószolgálatának közleménye szerint a jogszabálymódosítás értelmében a többnejűség semmilyen formáját nem ismerik el a királyság területén, ideértve a külföldön kötött házasságokat is.A franciák kimondták: nem kérnek a bevándorlókból
Egy friss kutatás szerint a franciák hetvenegy százaléka úgy gondolja, hogy már túl sok migráns érkezett az országba, ami nem tud többet befogadni – írja a Mandiner.Harminckilenc migránsra bukkantak egy lakatlan tanyán
Harminckilenc határsértőre bukkantak Hercegszántó térségében szerda reggel egy lakatlan tanyán – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délben az MTI-t.Halállal akart büntetni két homoszexuálist egy szír menekült Drezdában, ezért megkéselte őket
2015-ben szíriai menekültként érkezett a balkáni útvonalon keresztül Németországba, hat évvel később iszlamista merénylőként állt a drezdai bíróság elé Abdullah A. H. H. – írja a Magyar Nemzet.Bakondi: nem dönthetik el Brüsszelben, hogy a magyarok kikkel éljenek együtt
Európában újra felvetődik a migránsok szétosztása, mert romlik a helyzet az olasz, a spanyol és a balkáni útvonalon – erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.Ajánljuk még
















