migráció
Azbej Tristan: a magyar modell működik, megállítható a migráció a helybe vitt segítséggel
A magyar modell működik, a migráció megállítható, mérsékelhető helybe vitt segítségnyújtással – jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Arról beszéltek, hogy a miniszterelnök sajtófőnökének hétfői tájékoztatása szerint köszönetét fejezte ki Orbán Viktor kormányfőnek és a magyar népnek Szíriából Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a támogatásért, amelynek nyomán kétszáz menekült szír család térhetett vissza otthonába.Halmosi Zsolt a Frontex igazgatótanácsában segíti az illegális migráció elleni küzdelmet
A Frontex Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség igazgatóságában változások történtek: két új, olyan tagot neveztek ki, akik határozottan az illegális bevándorlás megállítása mellett állnak. Egyikük Zoran Niceno, a horvát határrendészet igazgatója, aki annak idején engedélyt adott az olasz Demokrata Párt néhány képviselőjének letartóztatására, akik a horvát-bosnyák határon segítették volna a migránsokat. A horvát szakember mellett Halmosi Zsolt magyar rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes is helyet kapott az igazgatótanácsban. Halmosi – Nicenóhoz hasonlóan – a migránsokkal szembeni minél határozottabb fellépést szorgalmazza.Rettegésben tartják az olasz kisváros lakóit a bevándorlók és az anarchisták
Az észak-olasz kisváros, Oulx Franciaország határában, a világ egyik legnagyobb síterületén hatalmas migránsáradattal néz szembe, amelyet egyre nehezebb kezelni. A hagyományosan vendéglátásból élő városba több ezer anarchista aktivista is érkezett a migránsok támogatására. Április 8-án, csütörtökön összefirkálták az önkormányzat épületét, mert március 23-án a prefektúra úgy döntött, hogy kitakarít egy üresen álló házat, amelyet anarchisták és bevándorlók foglaltak el, és amelyben több kór mellett a koronavírus is felütötte a fejét.Észhez tértek? – Az eljárás lezárását kérte az ügyészség a Salvini ellen zajló ügyben
A Matteo Salvini elleni előzetes eljárás lezárását kérte a szicíliai Catania bíróságán Andrea Bonomo ügyész szombaton az úgynevezett Gregoretti-ügyben, azt állítva, hogy nem megalapozott a vele szembeni vádemelés.Bakondi György szerint a migráció erősödése várható
A jó idő beálltával és a járványhelyzet javulásával Európa-szerte, köztük a balkáni útvonalon ismételten "fellendülés" várható az illegális migrációban – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.A harmadik hullám sem tartja távol a bevándorlókat
Miközben márciusban Magyarországon napi szinten tízezrek betegedtek meg a koronavírusban és százak vesztették életüket, az illegális bevándorlók hatalmas nyomást helyeztek a déli határra. Az adatokból az olvasható ki, hogy az egyenruhásoknak rengeteg munkát adtak és adnak a migránsok, hiszen ezekben a kritikus hetekben 1500–2000 körül alakult a tiltott határátlépések száma.Svédországban a bevándorlást nehezítő állandó törvénytervezetet nyújtottak be
Új bevándorlási törvénytervezetet nyújtott be a svéd baloldali kormány a parlamentben csütörtökön. A jogszabály véglegesít egyes ideiglenes rendelkezéseket, amelyeket a 2015. évi menekültválság után hoztak a migránsok befogadásának korlátozására. Elfogadása esetén a zöldekkel szövetséges szociáldemokrata kormány által benyújtott törvénytervezet lép majd a 2016-ban hozott ideiglenes jogszabályok helyére.Bidennek be kéne fejeznie a mexikói határfalat a New York Times rovatvezetője szerint
Bret Stephens, a New York Times rovatvezetője véleménycikkében amellett érvelt, hogy Joe Biden amerikai elnöknek be kellene fejeznie a mexikói határfalat. Erre a következtetésre azután jutott, hogy korábban a déli határfal egy résén átjutó autó balesetezett, ami 13 ember halálát okozta. Nem haltak volna meg, ha egy fal az útjukat állta volna – írja Stephens.Kirúgta a Hertha a karakán magyar kapusedzőt, aki odasózott a liberális véleményterroristáknak
Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel– hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Petry Zsolt, akinek állításai villámgyorsan beigazolódtak, nyilatkozatai miatt ugyanis a Bundesligában szereplő Hertha BSC azonnali hatállyal megvált a karakán magyar kapusedzőtől, aki oda mert sózni a liberális véleményterroristáknak.Ajánljuk még

















