migráció
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Soros brüsszeli embereinek a járvány idején is a bevándorlók betelepítése a legfontosabb
A Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtöki közleményében reagált az Európai Parlament újabb bevándorláspárti állásfoglalására. A közleményben úgy fogalmaznak: elképesztőnek tartják, hogy az EP képviselőinek többsége számára a járvány idején is a bevándorlók betelepítése a legfontosabb.Bécs lakosságának csaknem harmada bevándorló
A bécsi önkormányzat legfrissebb nyilvántartási adatai alapján az osztrák főváros csaknem minden harmadik lakójának külföldi útlevele van. A felmérés további adatai alapján a lakosság közel ötven százaléka migrációs hátterű, vagyis mindkét szülője Ausztrián kívül született.Az uniós bíróság szerint a magyar menekültügyi szabályozás jelentős része sérti az uniós jogot
A magyarországi tranzitzónák működését, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokat érintő jogszabály alkalmazásával Magyarország nem teljesítette a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárásokkal és a területén jogellenesen tartózkodó nem uniós állampolgárok kiutasításával kapcsolatos uniós jogi kötelezettségeit – közölte döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.Varga Judit: a tranzitzónákat bezártuk, de a szigorú határőrizetet fenntartjuk
Az Európai Unió Bíróságának mai döntése okafogyott, hiszen már nem állnak fenn azok a körülmények, amelyekről jelen eljárás szólt. A tranzitzónákat bezártuk, de a szigorú határőrizetet fenntartjuk – írta Varga Judit igazságügyi miniszter egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Három embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást Szegeden
Elfogtak a rendőrök Szegeden három embercsempészt, akik húsz határsértőt szállítottak járműveikben – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.XXI. Század Intézet: Nincs vége a migrációs válságnak
A XXI. Század Intézet elemzésben vizsgálta meg a 2015-ben kezdődő migrációs válságot és annak berlini-brüsszeli kezelését, utóbbi esetében főképpen a bevándorláspárti és az azt ellenző erők közötti politikai feszültségre koncentrálva, amely napjainkban sem szűnik.Novemberben rekordszámú illegális migráns érkezett Európába a nyugat-afrikai útvonalon
Novemberben rekordszámú, 8150 illegális migráns érkezett a Kanári-szigetekre a nyugat-afrikai útvonalon, míg tavaly ugyanekkor csupán 517-en – áll az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) a múlt hónapra vonatkozó, szerdán közzétett jelentésében.Bakondi: az új migrációs akcióterv a betelepítések tömegessé válását biztosítaná
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az új migrációs akcióterv sokkal inkább a betelepítés tömegessé válását, mintsem az illegális migráció megállítását garantálná. Mint mondta, a korábbi Európai Bizottság (EB) 2015 óta konzekvens politikát folytatott azzal, hogy gyakorlatba ültette Soros György elképzeléseit.Ajánljuk még

















