migráció
Októberben több, mint tízezer migráns érkezett Spanyolországba
A menedékkérők Európába vezető útvonala egyre inkább Spanyolország felé tolódik, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint az öt éve tartó menekülthullám során az idén októberben haladta meg első alkalommal a tízezret az egy hónap alatt az Ibériai-félszigeti országba érkező illegális bevándorlók száma.Jogerős: bűncselekmény hiányában felmentette a Kúria a PestiSrácok.hu operatőrét, László Petrát
Bűncselekmény hiányában felmentette kedden a Kúria kolléganőnket, László Petrát, akit korábban garázdaság miatt első, majd másodfokon is elmarasztaltak a bíróságok, mert a vád szerint 2015 szeptemberében migránsokat rúgott meg Röszkén, amikor a tömegbe verődött illegális bevándorlók áttörtek Magyarország államhatárán. A Kúria megítélése szerint operatőrünk nem követett el garázdaságot, igaz, a legfelsőbb bírói testület nem találta megalapozottnak a védelem érvelését sem, amely szerint László Petra jogos önvédelmi helyzetben volt, amikor a munkája közben elkezdtek felé tömegesen rohanni a migránsok.Csaknem másfél tucat szíriai migránst mentettek ki Ciprus partjai közelében
Tizenhét szíriai migránst, köztük öt gyereket mentett ki egy csónakról egy járőrhajó Ciprustól mintegy 80 kilométerre délkeletre - közölte kedden a ciprusi rendőrség. A ciprusi rendőrség tájékoztatása szerint a kimenekített migránsok azt mondták a hatóságoknak, hogy Libanonból indultak útnak hétfőn, fejenként ezer eurót (csaknem 325 ezer forintot) fizetve egy embernek, aki a csónakot szerezte.Balog: Nem a migránsokat gyűlöljük, csak a migrációra mondtunk nemet
Balog Zoltán, az Emmit Kásler Miklós előtt vezető miniszter a Szemlélek blognak adott interjút, ahol már mint lelkészi hivatáshoz visszatérőként nyilatkozik.Az LMP szerint náluk jobban senki más nem tudja meggyőzőbben kimondani, hogy a migráció az egy rossz dolog (VIDEÓ!)
Propagandafogássá silányította a migráció kérdését a kormány, Orbán Viktor pedig az illegális bevándorlás fő támogatója – rúgta be az LMP-s propagandagépezet motorját a migráció kérdését kommunikációs trükké silányítva hétfői sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke. A párttagságért sokáig előszobáztatott, majd az ökotársaság csúcsvezetésébe reptetett Demeter Márta és Keresztes László Lóránt az Országgyűlés épületében világosították fel a hüledező sajtómunkásokat arról, hogy az illegális bevándorlás az egy nagyon rossz és veszélyes dolog, amelyet szerintük az Orbán-kormány annyira nem vesz komolyan, hogy a miniszterelnök valójában a migránsok embere. A videó megnézése csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlott!Brutális bandaháborúk Párizs külvárosaiban
Brutális videót tett közzé Párizs teljesen eliszlámosodott külvárosából a Réalité Actuelle (aktuális valóság) nevű Twitter-oldal - írja az Origo. Egy kezdődő bandaháború képeit látjuk. A szerkesztők a párizsiak hétköznapjairól adnak közre rendszeresen videókat; ezeken mára állandósult az erőszak, az elkövetők a legtöbbször migránsok.Továbbra is ezrek érkeznek a nyugat-balkáni migránsútvonalon
A balkáni migrációs útvonalon ezrek vannak, a bevándorlók folyamatosan tesztelik a magyar határ erősségét - emelte ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.A balkáni migránstömeg és a "Soros-expressz" is a bevándorláspártiak főpróbája
A bevándorláspárti erők főpróbájának minősítette a balkáni migránstömeget és a Soros-expressznek nevezett, Közép-Amerikából az Egyesült Államok felé menetelőket a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.Németország felszámolja önmagát – Thilo Sarrazin könyve sötét képet fest Európa jövőjéről
Thilo Sarrazin Németország felszámolja önmagát című, nem titkoltan provokatív műve mára már minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált Németországban. A szerző legújabb alkotása ismét komoly vitát kavart, ami nem meglepő, hiszen témája az iszlám, amely az SPD, vagyis a német szociáldemokrata párt egykori politikusa szerint hatalomátvételre készül Európában – hangzott el az M5 Ez itt a kérdés című műsorában.Ajánljuk még

















