migráció
Német sajtó – Merkel felismerte, hogy a nacionalista Orbán megkerülhetetlen
A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást. Mint fogalmaznak, Orbán leállítaná a migrációt, felszámolná a liberalizmust, és az EU-t "keresztény-nemzeti konzervatív államok szövetségként" képzeli el, amelyeket összeköt a közös piac, de a politikában egymástól függetlenül tevékenykednek.Kiderült az igazság a Trump kegyetlenségét szimbolizáló kislányról
A 888.hu arról ír, több balliberális sajtóorgánumot is megjárt egy fotó, amellyel azt kívánták illusztrálni, Trump bevándorlásellenes törvényeinek kegyetlen következményei vannak. Ugyanakkor jelentkezett a kislány apja, aki cáfolta a sajtóhíreszteléseket. Mint kiderült, az anya egymaga vágott neki a háromezer kilométeres útnak a kislánnyal, majd mintegy hatezer dollárt fizetett, hogy átcsempésszék a határon. De egyáltalán nem szakították el őket egymástól az amerikai hatóságok.A Fidesz szerint óriásit fordult a politikai helyzet egész Európában
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint óriást fordult a politikai helyzet egész Európában, ma már Olaszországban és Németországban is máshogy vélekednek a migrációról. Kiért arra is, hogy meg kell nevezni azokat, akik mást akarnak, ez a Soros-hálózat, amely Brüsszelben is jelen van különböző szervezetek formájában.Az EU költségvetési biztosa szerint lekerülhet a napirendről a kötelező kvóta
Lekerülhet az Európai Unióban (EU) folytatott viták napirendjéről a menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló kötelező kvóták rendszere - jelezte egy pénteki német lapinterjúban Günther Oettinger uniós költségvetési biztos. Úgy vélte, a szolidaritásnak nem kell feltétlenül egyformának lennie, lehet egyenértékű is.Kelet-Európa népessége zsugorodik, miközben Nyugat-Európáé nő
A kivándorlás a közép- és kelet-európai országokból jelentősen csökkentette 1990 óta a térség országainak népességét, és növelte Nyugat-Európáét - mutatták ki az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) és a bécsi Wittgenstein Demográfiai Központ kutatói.Merkel beindult? - A közel-keleti államokat támogatná a migráció visszafordítására
Szíriában egyelőre nem megfelelőek a körülmények, a polgárháborús országnak biztonságosabbá kell válnia a menekültek hazatéréséhez - mondta Angela Merkel német kancellár Bejrútban Szaad Haríri libanoni miniszterelnökkel tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján. A dpa német hírügynökség elemzése szerint a közel-keleti államoknak nyújtott támogatás fontos részét képezi a kancellár reformelképzeléseinek az európai migrációs politika újraszabályozására.Akkor is megvédjük a magyarokat - üzente a kormány a Velencei Bizottságnak
A kormány számára Magyarország az első, ezért akkor is megvédi a magyarokat, ha ez a Velencei Bizottságnak és a Soros-hálózatnak nem tetszik - kommentálta a Miniszterelnökség közleményében a Velencei Bizottság pénteken közreadott állásfoglalását. Hozzátették, a kormány kiáll a Stop Soros törvény mellett, nem vonja vissza és nem helyezi hatályon kívül azt, hiszen a törvény Magyarország védelmét szolgálja, és határozott fellépést tesz lehetővé az illegális migráció szervezőivel szemben.A Liberálisok Ádertől várják, hogy védje meg a Soros-szervezeteket
A Liberálisok előzetes normakontrollt követelnek Áder Jánostól – írják pénteki közleményükben a Liberálisok. Mint kifejtik, szerintük itt az idő, hogy a köztársasági elnök bebizonyítsa, nem a hatalom kiszolgálója.A migránstábor, a melegek és a halálos fenyegetés
A jobboldali konzervatív oligarchák és "vidéki tanulatlan suttyók" épp ebben a pillanatban dörzsölik össze tenyerüket, arcukon kaján vigyorral – gondolhatják a baloldali értelmiség frontvonalban harcoló katonái. A napokban ugyanis egy kenyai menekülttábor berkein belül bántalmaztak és fenyegettek meg halálosan egy kisebb elszeparálódott migráns LGBTQXYZ csapat tagjait más, javarészt "orvoskutató" társaik a tolerancia jegyében.Ajánljuk még

















