migráció
Brüsszel a bevándorlás miatt támadja Magyarországot
Brüsszel a bevándorlás miatt támadja Magyarországot, az Európai Bizottság megpróbálja nyomás alá helyezni az országot, "kikényszeríteni" a kötelező kvóta elfogadását és a határzár felszámolását - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón."A Soros által támogatott migránsok először a Pride-osok fejét vágják le"
Az atv.hu-nak adott egy elég erős interjút Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint a „Soros-hálózat” mozgósító képessége nemzetbiztonsági ügy, mert kívülről vezérelt hálózat. Hozzátette, Soros György a szervezeteivel destabilizálni akarja a magyar kormányt, végső célja a totális migráció, illetve a kerítés lebontása. Az interjúból az is kiderül, valóban „Soros-bérencnek” tarják-e a pápát a KDNP-ben.Talán túléljük: Merkelék nem küldenek vissza migránsokat hozzánk, csak ha garanciákat kapnak
Németország csak akkor küld vissza menedékkérőket Magyarországra, ha garanciát kap az uniós előírások betartására – írta kedden a Berliner Morgenpost című német lap német kormányzati forrásokra hivatkozva. A szövetségi belügyminisztérium később megerősítette az értesülést. Ez azt jelentheti, hogy ha nem adunk garanciákat Merkeléknek, akkor elapadhat az agysebész-utánpótlás, legalábbis Nyugat felől...Párja szeme láttára erőszakolt meg egy német nőt ez az afrikai „menekült”
A bonni hatóságok letartóztattak egy 31 éves ghánai migránst, aki machetével támadt egy fiatal párra. A migráns a barátja szeme láttára erőszakolta meg a nőt. A német sajtó hosszú napokig elhallgatta, hogy ghánai migráns a brutális bűntény elkövetője.Tuzson: Veszélybe kerülünk, ha Brüsszel lazít a rendszeren
Magyarország szigorú szabályokat alkotott, erős határt szabott a migrációnak, de „a biztonságunk fog veszélybe kerülni”, ha Brüsszel lazítani próbál a rendszeren – mondta a köztelevízió M1-es csatornáján kedd reggel a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.Fölgyújtottak egy francia tábort a migránsok, de előtte jól össze is verték egymást
Leégett keddre virradóan az észak-franciaországi Grande-Synthe város mintegy 1500 migránst elszállásoló befogadótáborának egy része, amit feltehetőleg több szándékos gyújtogatás idézett elő – közölte a rendőrség és a tűzoltók. Ennek előzménye, hogy a táborban többségben lévő iraki kurdok közül többen hétfőn összeverekedtek afgánokkal, aminek a rohamrendőrség igyekezett véget vetni, de a beavatkozás a rendőrök és 100-150 migráns összecsapásához vezetett, mielőtt elcsitult. A verekedésekben, késelésekben mintegy 12 migráns megsérült, őket a dunkerque-i kórházba szállították. A tűzben nem sérült meg senki.Sorosék tízmilliárdokat kaszálhatnak a migránsbizniszen, és a „vonal mindkét végén ott vannak”
A Fidesz-KDNP szerint Soros György emberei „a vonal mindkét végén ott vannak a migránsbizniszben”. A kormánypártok álláspontját ismertetve Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, az üzletember szervezetei nem csupán segítik az illegális bevándorlást, de akár tízmilliárdokat is kereshetnek rajta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) „hathatós közreműködésével”. Migránsok nevében perelnek, miközben a strasbourgi testületben szintén Soros Györgyhöz köthető személyek ülnek – hangsúlyozta.Ajánljuk még

















