migráció
A külföldi sajtótól várták a szabadulást az éhségsztrájkoló menekültek Békéscsabán
Befejeződött az éhségsztrájk Békéscsabán, a befogadó központban, ahol – mint a bevándorlók a közösségi portálon hangsúlyozták - testi és lelki betegségeik miatt már öngyilkosságot fontolgattak.Képtelenség, hogy azért kell fizetnünk, mert Magyarország védi Európa határait is
A Fidesz közleményében arról ír, képtelenség hogy azért kell fizetnünk, mert Magyarország betartja az uniós szabályokat és védi nem csak az ország, de Európa határait is. Hozzáteszik, kiállnak amellett, hogy a migránsválságot a határok erőteljes védelmével lehet kezelni. Emlékezetes, az Emberi Jogok Európai Bíróságra fejenként 18 705 eurós kártérítést ítélt meg két bangladesi bevándorlónak, akiket hazánk visszaküldött Szerbiába. A DK szerint a bírságot fizessék ki Orbánék saját zsebből.Svédország támogatásokkal várja haza iszlamista terroristáit
Alice Bah Kuhnke svéd kulturális miniszter szerint a skandináv országnak vissza kell fogadnia és integrálnia kell azokat az embereket, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak, és onnan tértek vissza az északi országba – írja sajtóforrásokra hivatkozva a 888.hu. Mint fogalmazott, nem tudni, hogy a visszatérők mekkora hányada radikalizálódott és hányan vannak azok, akik azért tértek vissza mert csalódtak az iszlamistákban.Elhallgatott gigablöff? - Merkel és Rutte 250 ezer menekült átvételét ígérte Törökországnak
Angela Merkel német kancellár és Mark Rutte holland miniszterelnök megígérte évi 150-250 ezer menekült átvételét a török kormánynak tavaly március elején, az EU-Törökország menekültügyi megállapodásról folytatott tárgyalásokon - idézett a Die Welt című német lap a szerkesztőség egy munkatársának új tényfeltáró kötetéből, amely kedden került a német könyvesboltokba.Zavargásért ítélték el az afgán migránst, de már lelépett
Jogerősen egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt - csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt - a Debreceni Törvényszék kedden egy afgán vádlottat, aki 2015-ben részt vett a helyi menekülttábor lakóinak zavargásában. Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője emlékeztetett rá, 2015 júniusában menedékkérők kitörtek a befogadó állomásról, az útra borították, felgyújtották a hulladékgyűjtők tartalmát, és több autót megrongáltak.A The New York Times szerint morális mélypontra jutott Magyarország
Új mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmódja azáltal, hogy a parlament a múlt héten az Európai Unió ajánlásával ellentétesen megszavazta a menedékkérők tömeges fogva tartását szögesdróttal körbevett táborokban, az pedig egyenesen a nemzetközi joggal ellentétes, hogy ez az eljárásmód a gyerekekre is vonatkozik - foglalt állást nyomtatásban kedden megjelent szerkesztőségi cikkében a The New York Times című liberális amerikai napilap.Több mint tizenkét millióra bírságolták hazánkat két menedékkérő miatt
A magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadóközpontokban - mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).Ajánljuk még

















