migráció
Hölvényi: nem kérdés, hogy Soros utálja Közép-Európát
Stabil kormányzásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország helytálljon a migránsválság kezelésében. Így sikerült – ellentétben több nyugati országgal -, gátat vetni az emberáradat beözönlésének. A PestiSrácoknak adott interjúban Hölvényi György, európai parlamenti képviselő a keresztényüldözésről is beszélt, és a Soros György által gyakorolt ideológiai nyomásról is kifejtette véleményét.Magyarországról írt a Der Spiegel nevű német lap
A Der Spiegel című német hírmagazin kommentárban foglalkozott Magyarországgal a szombaton megjelent számában.Tények, amiket csak kevesen tudnak a muszlimokról
Egy igen hasznos kutatási anyagot rakott össze február végén a Pew Researc Center az muszlimokkal kapcsolatban: a jelentésből többek között az is kiderül, hogy az az iszlám vallás követői a leggyorsabban növekvő vallási csoport jelenleg a világon. Ez azért is rendkívül fontos, mert a közel-keleti állapotok és az Iszlám Állam térhódítása miatt a muszlimok a nyugati politikai viták fő témájává váltak az elmúlt években, holott az átlagember nem tud kimondottan sokat róluk.Hangos, agresszív ember Orbán Viktor, aki Európát is megrontja - állítja a Helsinki Bizottság társelnöke
A Helsinki Bizottság társelnöke szerint nem lehet dicsérettel illetni az Európai Unió menekültpoltikájának jelenlegi irányait, mivel egyre több szakmai ötlet nincs összhangban az európai értékekkel és normákkal. És erről természetesen Orbán Viktor tehet, aki „elütő, de hangos, agresszív ember”, és miatta emelkedik az „átlagos zajszint”, a figyelem fókusza pedig átterelődik. A Magyar Narancs csütörtöki számában , Iván Júlia, az Amnesty International új igazgatója, Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója, és Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke beszélt közös interjújukban mások mellett arról, hogy a kormány már nem sok mindent tud elvenni tőlük, de megbélyegzésük segítségre szoruló állampolgárokat riaszthat el a jogérvényesítéstől. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke zárszavában trumpozott is egy kicsit: szerinte Magyarország Trump követésével biztosan a rövidebbet húzza.Franciaországnak vannak elveszített területei - mondja a migráció okairól könyvet író Marc Fromager
„Jézus soha nem utal arra, hogy biztonságunkat és kultúránkat kellene veszélyeztetnünk ismeretlen hátterű és célú tömegek befogadásával” - mondta Marc Fromager, az AED francia segélyszervezet igazgatója a Heti Válasznak. A lap Fromagert Háború, olaj, radikalizmus – csapdában a közel-keleti keresztények című könyvének hazai bemutatója kapcsán kérdezte.A Frontex nem talált kivetnivalót a magyar határon folyó munkában
Az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex keretében Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi vendégtisztek sem találtak kivetnivalót a határon dolgozó rendőrök és katonák munkájában - közölte Bakondi György. Egyszer sem említik például, hogy a magyar rendőrök és katonák agresszívan lépnének fel a menekültekkel szemben.Az EP liberális frakciója is össztüzet zúdított a magyar törvénymódosítás miatt
Mielőbbi vizsgálatot sürgetett az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) a keddi magyar törvénymódosítás miatt, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyerekek kötelező fogva tartásáról rendelkezik az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére.Amnesty: sérti a nemzetközi jogot, hogy nem engedjük elkószálni a menekülteket
A nemzetközi jogot durván sértőnek nevezte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a határőrizetről szóló törvénymódosítást keddi közleményében. A szervezet európai igazgatóhelyettese szerint „minden határon túlmegy" az az ötlet, hogy a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit akár hónapokra szögesdrótok mögötti konténerekbe zárják.Ajánljuk még

















