migráció
Soros hivatalosan is a migránsokkal van
Soros György magyar származású politikai agitátor félmilliárd dolláros — 138 milliárd forintos — beruházással készül támogatni a menekültek és migránsok által indított startup vállalkozásokat, cégeket és társadalmi kezdeményezéseket - írja a888.hua CNBC nyomán.Bayer Zsolt: "Nekünk kell megvédenünk Európát"
"Mi magyarok vagyunk igazán európaiak, és a következő időszak tétje, hogy azok is maradjunk. Nekünk, a mindig lesajnált, lenézett kelet európaiaknak a dolgunk, hogy megvédjük Európát. Mert az élet úgy hozta, hogy a kommunizmus nekünk védőoltást adott elmebaj ellen, nekünk a zsigereinkben él, milyen megvédeni valamit, milyen az, amikor a pofánkba hazudnak" – mondta Bayer Zsolt Veszprémben, a Fidesz hétfői népszavazási fórumán.Fegyelmit kapott az MSZP-s képviselőnő, mert mást gondol a kvótanépszavazásról
Odacsapott az MSZP elnöksége annak a szocialistának, aki szembement a párt központi irányvonalával, és a hétvégén nyilvánosan a nemmel szavazás mellett buzdított – írja az Index.Eljárást kezdeményeztek a skandináv országok Magyarország ellen
A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában.Nógrádi: Már a német közmédia sem mer hazudni a migránskérdésről
A sorozatos választási vereségekből a CDU-nál még nem vonták le azt a következtetést, hogy a pártot vezető Angela Merkel kancellárnak félre kellene állnia vagy új politikai stratégiát kellene letennie az asztalra – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az elemző szerint a néppártok jövőre elveszthetik abszolút többségüket az országos választáson, ahol nem a német gazdasági siker lesz a kulcstéma, hanem a migránskérdés.Seehofer: A magyarázkodás kevés
A magyarázkodás nem elég a választók bizalmának visszaszerzéséhez - mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, jelezve elégedetlenségét Angela Merkel kancellárral, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével. Mint fogalmazott, „nem lesz elég azt mondani az embereknek, hogy mindent jól csináltunk, csak jobban el kell magyaráznunk”.Ajánljuk még

















