Pesti Srácok

Potápi szerint az őshonos kisebbségekre is veszélyt jelent a kötelező kvóta

Potápi szerint az őshonos kisebbségekre is veszélyt jelent a kötelező kvóta

A nemzetpolitikai államtitkár szerint a kényszerbetelepítés veszélyt jelent az őshonos nemzeti kisebbségekre, ezért nem elfogadható.

Potápi Árpád János a Kisebbségi érdekvédelem a nemzetközi porodon címmel kedden a fővárosban rendezett konferencián kiemelte: az esetleges betelepítés a Kárpát-medencében minden magyar és nem magyar polgárra veszélyt jelent. Ezért fontos, hogy világosan megfogalmazzák, kinyilvánítsák a közelgő, október 2-i népszavazáson ezzel kapcsolatos véleményüket és emlékeztessék az uniót, hogy elsősorban az európai identitást kell védenie – hangsúlyozta.

Az államtitkár kitért arra, hogy az összeurópai kisebbségvédelmi szövetségként működő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 90 tagszervezete közül 7 magyar. Az, hogy a magyar tagszervezetek aránya ilyen magas, jelzi, hogy a magyarországi nemzetiségek és a külhoni magyarok nem tétlenkednek, nem minden esetben a magyar kormány segítségére várnak, hanem maguktól is próbálják kiharcolni az őket megillető jogokat. Ehhez a munkához Magyarország kormánya igyekszik megteremteni a megfelelő hátteret – jelezte az államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán. Az államtitkár szerint a FUEN az európai szinten kifejtett lobbi tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan helyzetére irányítsa. A FUEN munkájában arra törekszik, hogy közelebb vigye az Európai Uniót, annak működését az európai polgárokhoz – emelte ki az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője rámutatott: a helyzet 1990 óta valamelyes pozitív irányban változott, de még mindig nem állítható, hogy a nemzetközi porondon a kisebbségek olyan jogokat élveznek, amely reprodukciójukhoz elégségesek. Ezért folyamatos küzdelem, tágítani a lehetőségeket, megjeleníteni a kisebbségi érdekeket és tájékoztatni a nyugat-európai országokat – mondta, hozzátéve: ez érvényes az Európai Parlamentre, az Európa Tanácsra, a bilateriális egyezményekre egyaránt.

Vincze Loránt, a FUEN elnöke azt mondta: a kisebbségvédelemben ritka a látványos siker, de a civil szervezet a maga eszközeivel lépésről-lépésre igyekszik előre haladni. Lobbi-szervezetként azt szeretnék, ha európai keretben a nemzeti kisebbségek védelméről több szó esne és megszületnének a szükséges intézkedések – mondta, hozzátéve: megoldatlan kérdések ma már elsősorban ebben a térségben vannak. Fontosnak tartotta, a védőintézkedések olyanok legyenek, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat legalább megállítsák. Az uniót illetően nagy lehetőségként tekintettek a lisszaboni szerződésben rögzített európai polgári kezdeményezésre. Ugyanakkor ez az eszköz nem úgy működik, ahogy kellene – jegyezte meg. Kitért azon célkitűzésükre is, hogy a többség-kisebbség között megrekedt párbeszédet kimozdítsák, ami különösen jellemző Erdélyben, de hasonló problémák vannak Felvidéken is.

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke kiemelte: az elmúlt 100 év nem kényeztette el a kisebbségi sorsra jutott magyarokat. Közösség legyen a talpán, amelyik képes ezt túlélni, és a következményeket a mai napig érzik. A rendszer kishitűségre szoktatta őket – állapította meg, hozzátéve: jogaikért akkor tudnak eredményesen fellépni, ha tudatában vannak annak, hogy mi jár nekik. Kifejtette: a magyar nemzeti kisebbség jogilag Szlovákiában nem létezik, nem ismerik el őket államalkotó nemzetiségként. Ez ugyanakkor megilletné őket – rögzítette. Kitért arra is, hogy a kisebbségi közösségek számára azokat a jogköröket nem biztosítják, amelyek a saját ügyeik intézésében való érdemi részvételt lehetővé tenné. Csak látszatra van beleszólásuk, a parlamentben a nemzetiségi képviselőknek ellenzékben csak elenyésző lehetőségeik vannak.

Forrás: MTI

Fotó: AFP; Kisbenedek Attila

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.