Így avatták fel Csurka István emléktábláját a Hazatérés Templomában (háttér és galéria)
Fotó: Hatlaczki Balazs
Pénteken délután a pesti Hazatérés Temploma előcsarnokában felavatták Csurka István domborműves emléktábláját. A népi író-politikust, a Magyar Út Körök és a MIÉP alapítóját a házigazda ifj. Hegedűs Lóránt lelkész, Szatmáry Kristóf, a Fidesz és Apáti István, a Mi Hazánk politikusa, Szakály Sándor történész és Vasvári Erika presbiter, a Csurka-életmű kutatója méltatta. PS-galéria és Kovács Attila gondolatai!
Csurka István-emléktáblát avattak Budapesten a Szabadság téri Hazatérés templomának átriumos előterében. A dombormű Lantos Györgyi, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett szobrászművész alkotása, aki a Lakiteleki Népfőiskola tavaly felavatott Csurka-mellszobrát is készítette.
Galéria: Felavatták Csurka István emléktábláját a Hazatérés Templomában
Fotó: Hatlaczki Balázs
1/19
Felavatták Csurka István emléktábláját a Hazatérés Templomában
Szatmáry: a Magyar Út gondolat az egyetlen, amivel fiatalon azonosulni tudtam
Szatmáry Kristóf, a Fidesz volt országgyűlési képviselője felszólalásában a Mandiner tudósítása szerint úgy fogalmazott, Csurka István életútja összetett volt, személyének megidézése nélkül pedig napjainkban nem beszélhetünk teljes mértékben a XX. századi magyar drámairodalomról, a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéről, a Kádár-rendszer nemzetrombolása elleni tiltakozásról, illetve a rendszerváltozáshoz vezető útról, hiszen ezek mindegyikében vezető szerepet harcolt ki magának. Kiemelte:
Itt az ideje, hogy Csurka Istvánról a magyar történelemben betöltött szerepéhez méltóan emlékezzünk, ha személye vitákat is generál, életművének egyes elemei a magyar irodalomtörténet, a magyar történelem előremutató és megkerülhetetlen részét képezik.
Szatmáry Kristóf idézte még Csurkának a másságizmusról megfogalmazott véleményét is, ahogy azt is, mit gondolt a kormányzásról. – Ezek a gondolatok évtizedekkel megelőzték bekövetkezésüket, ami tiszteletet parancsolóak, de ijesztőek is. Csurka azonban nem csak megjósolta, mi vár ránk a világban, de irányt is mutatott. Nem is a társadalmunkban és a világ mély folyamataiban való éleslátása a legfontosabb, hanem az önálló nemzeti ügy politikaformáló megfogalmazása volt. Ő mondta ki a 90-es évek elején a legvilágosabban azt, hogy
az egyetlen helyes politikai iránytű a magyar nemzeti érdekek kérlelhetetlen képviselete, kompromisszumok és megalkuvások nélkül.
Ma már tudjuk, hogy sem Keletről, sem Nyugatról nem várhatjuk nemzeti ügyeink megoldását. A nemzeti logika egyszerre volt forradalmi újdonság, és az ellenfelek által avíttnak bélyegzett logika. A 90-es évek zavaros időszakban egy generáció számára mutatott utat Csurka István Magyar út gondolata. Ebben nőttünk fel, ez volt az egyetlen vállalható azonosulási pont azokban az időkben – hangsúlyozta Szatmáry Kristóf.
Szakály Sándor: A legyőzöttség erőt adhat
Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, az MTA doktora beszédében azt ezt emelte ki, hogy mit adott át Csurka István a fiataloknak. – Volt egy nagy vállalása: a Pannon Rádió, ami a magyarságot, tisztességet, hazafiságot, elkötelezettséget közvetített. Csurka szellemi muníciót adott ennek a rádiónak. Mindig azt mondta, az igazságot illik kimondani, akkor is, ha arra nem vagyunk annyira büszkék. Őszintesége mellett kritikus is volt. Akkor még lehetett együtt beszélni a magyarságról, és ő nem megalázni akarta politikai ellenfeleit, hanem valós vitában azt mondani, hogy az igazság a mi oldalunkon áll – mondta.
Példaként említette a trianoni békediktátumot, és a győztesek igazságát, de – mint fogalmazott –
a veszteseknek is lehet igazsága, még akkor is, ha a történelmet a győztesek akarják írni.
A legyőzöttség erőt adhat, és az erő megedzi az embert, összefogja a közösséget. Csurka is ezt próbálta, amikor otthagyta közösségét. És lett belőle igazság is, hiszen a MIÉP 1998-ban országgyűlési párt lett. – Kérdés, hogy miért évtizedekkel később jövünk rá arra, hogy igaza volt. Ez már történelem, és van a megélt és a megírt történelem. Számára fontos volt, miként lehet összefogni a határon belüli és túli magyarságot.
Ez a nemzeti minimum, amit a nyelvünkben, a kultúránkban, a magyarságban és a büszkeségünkben találunk meg.
A magyar ügyet kell képviselni
Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője arról beszélt, ő nem ismerte Csurka Istvánt, de hűséges szavazója volt a MIÉP-nek. Mint mondta, kivételes látnoki képességé volt Csurkának, hiszen 20 év távlatából jósolta meg a népvándorlás korát, és ő volt az, aki az első pillanattól kezdve helyes szerepfelfogásban politizált, és rájött arra, hogy
a mindenkori magyar politikai vezetés elsődleges feladata kellene legyen, hogy Magyarországot magyar országnak őrizze meg, ami triviálisnak tűnik, de ma, a nemzetközileg szervezett népvándorlás idején nem az.
„A magyar ügyeket képviselni nem szélsőségesség, hanem kötelesség” – idézte Csurkát, közölve, őt a megalkuvás nélküli küzdelem jellemezte, és azon kevesek egyike volt, akit legnagyobb ellenségei sem vádolhattak azzal, hogy ne lett volna stílusa, sajátos harcmodora.
Vasvári Erika: Csurka látta, gonosz ellenséggel állunk szemben
Vasvári Erika, a Csurka-életműbibliográfia összeállítója azt mondta, 1956 májusában a Sirályban megjelent egyik első novellája, a Mélység vándora, ami tökéletesen mutatja Csurka népi és nemzeti sors iránti elkötelezettségét.
Felidézte azt is, hogy Csurka István 2012 februárjában írta meg utolsó vezércikkét, melyben arról írt, milyen gonosz ellenséggel állunk szemben, és ennek a mozgalomnak kulturálisnak kell lenni, mert mindig minden a kultúrán múlik.
A nemzeti radikalizmus gondolata nem más és nem több, mint a magyar kultúra képviselete: a demográfiai megerősítése, valamint a magyar föld sorsa, ezeket kell minden eszközzel megvédeni
– zárta sorait Vasvári Erika Csurka István gondolatait követve.
A Mandiner teljes tudósítása ITT olvasható el. Vasvári Erika Csurka-bibliográfiáját pedig EBBEN A CIKKÜNKBEN mutattuk be.
Kovács Attila: Csurka évtizedekkel előre látta a magyarságra leselkedő veszélyeket
Aligha vitatható, hogy a rendszerváltozás évtizedeinek egyik legnagyobb gondolkodója Csurka István volt. A drámaíró-politikus egyes esetekben évtizedekkel előre látta a folyamatokat, a magyarságra leselkedő veszélyeket, amelyekre rendre fel is hívta olvasói figyelmét. Sajnos, életében csak kevesen vették komolyan figyelmeztetéseit, ma viszont már egyre többen és egyre gyakrabban idéznek tőle, elismerve egyre-másra valóra váló igazságait.
Senki sem lehet próféta a saját hazájában, tartja a bibliai eredetű közmondás, amely magától Jézus Krisztustól származik. Krisztus Urunk akkor mondta ezt, amikor Názáretbe érkezett, ám szülőhelye lakói nem az élő Isten egyszülött fiát, hanem az „ács fiát” látták csupán benne. Ha Jézussal is megtörténhetett mindez, akkor miért volna más a sorsa az egyszerű halandóknak? Se szeri, se száma a történelemben azoknak a különleges személyiségeknek, akiket saját koruk, saját kortársaik nem értettek meg, sőt, akár még üldöztek is, hogy aztán – rendszerint már haláluk után – felismerjék, mekkora hiba is volt az értetlenség.
Nekünk, magyaroknak is szép számmal akadnak ilyen gigászaink. Sőt, ha jobban meggondoljuk, szinte csak ilyenek akadnak, mert talán nem is tudnánk olyan nagyságokat felsorolni történelmünkből, akiket már életükben is dicsfény övezett, akik hőstetteikért, a nemzetért tett szolgálataikért felhangok nélkül megkapták az őket megillető elismerést.
A XX. század telis-tele volt magyar sorstragédiákkal. Minden elé és mindenek fölé kívánkozik ezek közül Trianon, amelynek ország- és nemzetcsonkítását ma is érezzük, utóhatásait pedig soha el nem múlóan viseljük. De a két világégés, a bolsevizmus kétszeri térnyerése, majd a félresikerült rendszerváltozás egyaránt terhelte ezt az amúgy is sanyargatott sorsú nemzetet.
A két világégés között, 1934-ben született Csurka István – számmisztikában hívők, figyelem: éppen ugyanazon a napon, március 27-én ünnepelte a születésnapját, mint vezérlő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc –, aki a sorstragédiákkal tarkított XX. század végén, és az új évezred első tizenkét évében egyike lett a nemzet lelkiismereteinek.
A gyermek Csurka István Észak-Erdély visszatérésétől egészen tízéves koráig Nagyváradon élt, ott történt az eszmélése, majd onnan kellett menekülniük a front megérkezésekor. Elmondható tehát, hogy családi vonalon hozta magával az irodalom szeretetét és a Trianon iránti személyes kötődését is. Rövid budapesti élet után Békésbe került a család. Békés fantasztikus magyarok keltetője, hiszen a „Könyves ember”, Püski Sándor, a „Fekete bojtár”, Sinka István, vagy éppen Féja Géza is erősen kötődött Békéshez. Közülük akad, akit apja révén Csurka István már gyermekkorától ismerhetett. A békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumban érettségizett, igaz, az érettséginél jóval több az, amit ebben a nagyszerű intézményben kap, amelyről évtizedekkel később így nyilvánul meg:
„Mindent, ami ma jellemez engem, innen hoztam, innen gyűjtöttem!”
Csurka István 2012. február 4-én bekövetkezett halálát követően nagyon sok nekrológ, visszaemlékezés jelent meg. Mind közül az egyik leginkább figyelemreméltó Alexa Károly író, publicista emlékírása volt, mert tömörségében talán a leghűebben adja vissza azt, hogy ki is volt valójában Csurka, és mit jelentett ő a magyar irodalmi- és közélet számára a Kádár-korszak utolsó évtizedeiben, valamint a rendszerváltozás korában.
Morogtam rá, de nem restelltem beismerni, hogy megint és megint és újfent igaza van, lett, bejött, amit előre jelzett. Azt mondják most, hogy meghalt: egész élete merő szerepválság volt. Politikus, író, publicista? Soha egységesebb életmű, mert rend volt benne, a lelkében. Ezért lehetett támadhatatlan, noha mindig és minden irányból lőttek rá egész életében. Vagy visszalőttek. Oly mindegy. Írásai a Magyar Fórumban az új Magyarország történetének leghitelesebb krónikás darabjai.
(részlet Alexa Károly Csurka Istvánról írt nekrológjából)
Telitalálat Alexa Károly jellemzése. Életműve egységességére és a lelkében lévő „rendre” mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az 1956-ban, még a forradalom előtt írt, egyik legelső novellájában – A mélység vándora – a főhős, Pásztor Mihály a történet végén, a magyar népléleknek oly sokat jelentő déli harangszóval egy időben, Szalontán „szenderül el”. Ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
Ebben az írásban először jutottam el a gondolatig, képben és utalásban a szétszabdalt és elveszett, említeni sem szabad hazába, és a gondolatig, hogy Magyarország nem annyi, amennyit szögesdróttal körülvettek, hanem több.
(Csurka István visszaemlékezése; Forrás: Az esztéta)
Vagyis irodalmi szinten már ekkor, 1956 nyarán megjelenik Csurkánál a Trianon kérdéskörére való utalás, amely aztán következetesen visszaköszön, nem csupán az írói, de a politikusi ténykedésében is. Ezért fogalmazhatott úgy a Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a szélsőjobboldali elhajlással igazán nem vádolható Réz Pál, hogy
Csurka előtti Csurkáról nem beszélhetünk, ő már a kezdetektől a maga hangján szólt. ... Ezért lehetséges, hogy Csurka István munkásságában nem láthatunk törést, szemlélete gyakorlatilag megszakítások nélkül ezt a folytonosságot tükrözi.
Politikai tevékenységén túl Csurka István az 1990-es években egy korszakalkotó mozgalmat (Magyar Út Körök Mozgalom) és egy hiánypótló civil szervezetet (Bocskai István Szabadegyetem és az ennek égisze alatt működő Bocskai Színpad) is létrehozott. Az 1993-ban alapított Magyar Út Körök Mozgalom nagyon sokat tett a nemzeti érzületű magyarok összefogásában, különösen az 1994 és 1998 közötti években, amikor a posztkommunista/balliberális erők közel háromnegyedes többségben voltak a parlamentben. A nemzeti gondolat ébren tartásában oroszlánrészt vállalt a Magyar Út. A MIÉP 1998-as parlamentbe kerülése pedig lehetőséget nyújtott arra, hogy a kultúra és az oktatás területén is megjelenhessen a nemzeti gondolat, hiszen az ekkor alapított Bocskai István Szabadegyetem és annak irodalmi színpada sok tekintetben képes volt betölteni az itt tátongó hatalmas űrt. Sajnos a MIÉP parlamenti kiesésével szép lassan ezek a szervezetek is elsorvadtak.
A leginkább hátborzongató, hogy most, 2026 tavaszán egy megrázó választási eredményt követően Csurka, ha élne, ismét megírhatná „Az elfogadhatatlan realitást”, vagy felhívhatná a figyelmet arra, hogy „Ébresztő, magyarok, jönnek a Kun Bélák”. A baj csak az, hogy amíg az 1980-as évek közepén-végén ezt mindenki értette, az is, aki ezért epét okádott rá, a mai fiatal generáció nagy többsége – tisztelet a kivételnek – sajnos azt sem tudná, miről beszél Csurka… Ami – ki kell ezt is mondani – nem kis részben a mi generációnk felelőssége is.
Éppen ezért fontos, hogy emlékezzünk rá, akár gondolatainak újra és újra történő felidézésével, akár azzal, hogy emléktáblával tisztelgünk különleges írói munkája előtt, amelyben az első helyen mindig a magyarság sorsa állott. Csurka István életútja abban is példát mutathat számunkra, hogy milyen feladatok várnak ránk az elkövetkező időkben. Meg kell szerveznünk aktuális Bocskai Színpadjainkat, Magyar Út Körök Mozgalmainkat, amelyek makacs tisztességgel és kérlelhetetlen következetességgel őrzik-, hirdetik- és terjesztik- a nemzeti gondolatot.
A pénteki esemény is ennek egyik előfutára lehet, amelyben külön öröm, hogy a Szabó Dezső Színházban, vagyis azon a helyen avatnak most emléktáblát a tiszteletére, ahol annak idején annyi szép előadást tartott Csurka István édes gyermeke, a Bocskai Színpad. A színház névadójának örökbecsű idézete („Minden magyar felelős minden magyarért!”) mellett méltó helye lesz a rendszerváltás Váteszének.
