migráció
Rétvári: Európa a krízisből csak keresztény identitásának megerősítésével kerülhet ki
Rétvári Bence szerint Európa a mostani krízisből csak úgy kerülhet ki, ha megerősíti keresztény identitását. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke erről a 777blog.hu oldalnak adott interjúban beszélt."Megvettek kilóra, Gyula?" - Nekiestek a szocialisták a kvótáról összevissza beszélő pártelnöküknek
Egymásnak estek a szocialisták azok után, hogy pártelnökük, Molnár Gyula bejelentette, az MSZP kész támogatni a kormányt a kvótaellenes harcban. Molnár Gyula úgy felkavarta a szocialista szavazók érzelmeit, "mint Mari néni a böndős kását". A szocialista érzelmű facebookozók aggkori szenilitásról beszélnek, és arról, hogy kilóra megvették a pártelnököt. A vita Lendvai Ildikó Facbook-oldalán járt csúcsra. A hozzászólók szerint az MSZP bojkottkampánya is hiteltelenné vált, mert olyan „mint amikor a kecske a szájából kilógó káposztalevelekkel bizonygatja, hogy nem ő ette meg”. Többen nem is tudják, most kell -e szavazni menni, vagy nem kell.Szigetvári büszke arra, hogy szembeköpik saját választóikat
Büszkén vállalja Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, hogy az október 2-ai népszavazással kapcsolatban képviselt pártálláspontjukkal még a saját szavazóik akaratával is szembemennek - ez derül ki a pártelnök azon válaszából, amelyet a PestiSrácok.hu kérdésére adott. Portálunk ma azt kérdezte Szigetváritól, miért bojkottálják a népszavazást, ha tudják, hogy még az ellenzéki szavazók többsége is egyetért a kormány migrációs politikájával, miért mennek szembe saját választóik akaratával. Az Együtt elnöke leszögezte: "büszkék vagyunk a véleményünkre".Molnár Gyula: Fölösleges a népszavazás, veletek vagyunk Fidesz!
Az MSZP kész lenne támogatni a kormányt a kötelező kvóták elleni fellépésben abban az esetben, ha az Európai Unió valóban tervezne ilyen lépéseket – nyilatkozta a a HírTV-nek Molnár Gyula pártelnök. Amúgy jogilag következmények nélkülinek tartja az október 2-ai népszavazást.Nincs a világon fizikus, aki belevágna olyan kísérletbe, mint Merkel
Németországban a lakosság és a sajtó vegyesen értékeli az európai menekültválságban azóta kibontakozott hazai fejleményeket, hogy Angela Merkel kancellár egy éve, 2015. augusztus 31-én kiadta a "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das) jelszót. Az egyik német lap véleménye szerint vagy olyan politikusként tartja majd számon az utókor, aki "az emberiesség Manhattan-projektjével erkölcsi szuperhatalommá tette Németországot", vagy olyan "kancellárként, aki soha nem látott szociális, kulturális és vallási konfliktusokba taszította országát".Így nyomtatják a népszavazás szavazólapjait (GALÉRIA)
Már nyomtatják az október 2-ai országos népszavazás szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában. Szerdán a kőbányai nyomda géptermeiben és csomagolócsarnokaiban sajtóbejárást tartottak, hogy az újságírók megnézhessék, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok. A magyarországi szavazólapok kiszállítása szeptember 20-a után kezdődik."Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, szavazzunk nemmel"
Új szakaszba lép a kormány népszavazási kampánya, a hirdetések központi üzenete az lesz, hogy "Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, szavazzunk nemmel!" - nyilatkozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a sajtónak. Hozzátette, minden pártot, és felelős politikai szereplőt arra kérünk, hogy buzdítson a választásokon való részvételre, és tegye világossá, hogy az igen vagy a nem szavazatot támogatja.Ajánljuk még

















