migráns
Bangladesi fertőzőket keresnek az olasz egészségügyi hatóságok
Bangladesből érkezett koronavírus-fertőzöttek százainak felkutatását rendelték el az olasz egészségügyi hatóságok, akik még a két ország közötti légi járatok felfüggesztése előtt érkeztek Rómába – jelentette a helyi sajtó szerdán.Egy év letöltendőt kaptak a migránsok, akik áttörték a röszkei határkerítést
Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, aki januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott be Magyarország területére.Brüsszel szigorítana a migránsok elosztásán, de nem lesz gyorsan döntés
Nem várható gyors megállapodás az Európai Unió (EU) területére érkező menedékkérők szétosztásának ügyében - mondta az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország belügyminisztere kedden Berlinben az uniós tagországok szakminisztereinek informális videókonferenciája előtt.Gambiai migráns támadott meg egy nőt Németországban
A német sajtóban arról számoltak be, hogy egy fiatal nő hétfő délután körülbelül három órakor tartott hazafele egy berlini héven, amikor bármiféle indok nélkül rátámadt egy fiatal migráns.Elkapták Vas megyében a cseh embercsempészt, aki szíreket akart Ausztriába vinni
Letartóztatott a Szombathelyi Járásbíróság egy embercsempészéssel gyanúsított cseh férfit, aki Magyarországon keresztül Ausztriába próbált meg eljuttatni hat, magát szír állampolgárnak valló embert - közölte Székely Tamás megyei főügyészhelyettes hétfőn az MTI-vel.Állampolgárságot kap az a 18 ezer illegális bevándorló, akik a 2015-ös migrációs krízis során érkeztek Svédországba
Több, mint 18 ezer illegális bevándorló kap a napokban svéd állampolgárságot. Ezek a migránsok még a 2015-ös nagy migrációs válság során érkeztek a skandináv államba, ahol most megkaphatják az új útleveleiket és svéd dokumentumaikat.Bevándorló fiatal késelt meg egy férfit Pécsett
Súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomoznak a pécsi rendőrök egy 22 éves férfi ellen, aki a nála lévő késsel súlyos, maradandó kézsérülést okozott ismerősének. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, aki 2020. június 18-án, 21 óra 30 perc körül Pécsett, egy, a Szigeti úton található társasház lépcsőházában vitába keveredett egy ismerősével, majd a nála lévő késsel megvágta őt. A bántalmazott férfi súlyos, maradandó kézsérülést szenvedett – írja a bama.hu.Trump sem támogatja az illegális migrációt: tovább nehezítette a menedékkérést az Egyesült Államokba
Az amerikai kormány tovább nehezítette hétfőn a menedékkérést az Egyesült Államokba, bírálói szerint az emberiességi védelem rendszere halálos sebet kapott az országban. Donald Trump kormánya már több szigorítást hajtott végre a menedékkérelmi rendszeren arra hivatkozva, hogy sokan visszaélnek vele, és nagyon sok a megalapozatlan kérelem.Ajánljuk még

















