migránskártya
Bakondi: Nem igaz, hogy mindenkit ellenőriznek, aki migránskártyát kap
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Magyarországon lesz a nemrég elfogott szír terrorista, F. Hassan büntetőeljárása, mert bár nem magyar állampolgár és nem Magyarországon követte el bűntetteit, de amit elkövetett, az Magyarországon is bűncselekmény.Fidesz: Terroristavezérek használhatják a migránskártyákat
Egyértelműen kiderült, hogy a terroristavezérek is használhatják a migránskártyákat, ezért a Fidesz szerint azokat meg kell szüntetni - közölte Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Újabb információkat kaphat a magyar ügyészség az ISIS hóhérát azonosító koronatanútól
Bűnügyi együttműködés keretében tesz fel kérdéseket az ügyészség és a védelem annak a belga szervek előtt kipakoló védett tanúnak, aki azonosította a Budapesten tavaly elfogott F. Hassant, az Iszlám Állam egyik feltételezett vezetőjét – értesült a PestiSrácok.hu. A tanú szerint F. Szíriában tömeggyilkosságot követett el, de vallomásának hitelességét még ellenőrizni kell, ahogy azt is, hogy F. Hassan valóban a görög titkosszolgálat ügynöke-e, ahogy azt pár napja állította.Mire jó a migránskártya? 150 ezer forinttal tömték ki az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristáját
Brüsszel közvetve támogatja a terrorizmust a migránsoknak juttatott bankkártyával - hangoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület keddi ülését követő sajtótájékoztatón. Halász János felháborító információkról számolt be, hiszen a Magyarországon elfogott szír férfiről kiderült, hogy brüsszeli migránskártyával rendelkezett, arra pedig 150 ezer forintot töltöttek fel számára. Egyre veszélyesebb a mai európai helyzet, hiszen az Iszlám Állam Szíriából és Közel-Keletről kiszorított harcosai egyre nagyobb számban szivárognak be kontinensünkre, mellyel óriási veszélynek teszik ki a társadalmat. Erre igen megdöbbentő példa a hazánkban elfogott terrorista, aki nyugodtan járt-kelt Európában. Ahogy portálunk is megírta, egy védett tanú azonosíthatta a gyanúsítottat, akit terrorizmus gyanúja miatt tartóztattak le.Még Orbán kérjen bocsánatot, amiért kiplakátolta Európa sírásóit? Ugyan!
Olvasom, hogy több „kereszténydemokrata” párt a Fidesz kizárását követeli az Európai Néppártból, Manfred Weber frakcióvezető pedig elvárja a magyar miniszterelnöktől, hogy kérjen elnézést, amiért kitapétázta az Isiászos és a Nagy Filantróp fejével Magyarországot. Tényleg nem értem, mit nyűglődnek a brüsszeliták. Olyan szépen mutat ez a két emberkereskedő ott a plakátokon! Tán a kísérőszöveggel van baj? Hisz' nemrég még büszkék voltak a migránskvótájukra, sámfával próbálták letuszkolni a torkunkon – most meg kiakadnak rajta. Normálisak ezek?Hiába tagadják, igenis léteznek Soros György migránsoknak készített bankkártyái
Hiába tagadják, létezik, és az európai polgárok adójából tartják fenn azt a segélyprogramot, amelynek keretében névtelen bankkártyákat osztanak ki az ENSZ égisze alatt Soros György támogatását is élvező civil szervezetek munkatársai az Európába érkező migránsoknak – írja a Magyar Nemzet.A Fidesz szerint Brüsszel nemcsak vízumot, hanem több pénzt is akar adni a migránsoknak
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a brüsszeli törvénygyár csak úgy ontja magából a migránspárti javaslatokat; Brüsszel nemcsak vízumot, hanem több pénzt is akar adni a migránsoknak.Halász: Brüsszel önti a migránskártyákba az uniós állampolgárok pénzét
Brüsszel "önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra", és ezzel közvetlenül is finanszírozza a migrációt - mondta a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője szombaton Debrecenben újságíróknak. Halász János közölte, az ENSZ-hez és az Európai Bizottsághoz intézett kérdéseikre eddig nem kaptak választ, így pontosan azt sem lehet tudni, hogy hányféle migránskártya létezik, és azokra eddig mennyi pénzt utaltak már át.Ajánljuk még