mihai tudose
A Fidesz és az LMP felháborodott „Románia primitív kormányfőjének” kijelentésén
A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata. A kormánypárton kívül mindössze egyetlen ellenzéki erő tartotta szükségesnek reagálni a román kormányfő 1919-et és 1945-öt idéző kijelentése miatt.Működésben a régi reflexek: felakasztaná a román miniszterelnök azokat, akik székely zászlót tűznek ki
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke reagált a miniszterelnök azon szavaira is, amelyek nem jól hallatszottak a tévéadásban, ekkor ugyanis arról beszélt, hogy felakasztják a helyi felelősöket, ha valahol kitűzik a székely zászlót.A román kormányfő-jelölt titkosszolgálati kötődéséről cikkeznek a lapok
A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői Mihai Tudose miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták, többen pedig titkos paktumot gyanítottak Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, és a jobboldali Klaus Iohannis államfő között azt követően, hogy az elnök semmilyen kifogást nem emelt a koalíció jelöltje ellen, és megadta neki a kormányalakítási megbízást.Iohannis román államfő Mihai Tudoset bízta meg kormányalakítással
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudoset, a bizalmatlansági indítvánnyal nemrég leváltott Grindeanu-kormány gazdasági miniszterét, akit a kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolják az új román kormányfőnek
Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolja miniszterelnöknek a bukaresti szociálliberális koalíció az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási tárgyalásokon - jelentették be hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE vezetői.Ajánljuk még