mihail misusztyin
Az orosz miniszterelnök a kínai elnökkel tárgyalt Pekingben (Videó)
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök pekingi látogatásának második napján Hszi Csin-ping kínai államfővel találkozott, aki a Kínai Népköztársaság és Oroszország közötti szoros kapcsolatokat mindkét fél számára "stratégiai döntésnek" nevezte.Gazdasági megállapodások sorát írta alá Kínával pekingi látogatásán az orosz miniszterelnök
Példátlanul magas szintűként jellemezte a jelenlegi orosz–kínai kapcsolatokat, és a kétoldalú gazdasági együttműködés jelentős bővítését jelentő megállapodások sorát írta alá Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök Pekingben, szerdán, Kínában tett kétnapos hivatalos látogatásának második napján. A most megkötött megállapodások egyike a kereskedelmi szolgáltatások terén folytatott befektetési együttműködés elmélyítését segíti elő, egy másik a mezőgazdasági termékek Kínába irányuló exportjára, egy további pedig a sport terén létrejövő együttműködésre vonatkozik.Oroszországban bejegyezték a harmadik vakcinát
Oroszországban bejegyezték a Covid-19 ellen kifejlesztett harmadik hazai vakcinát – közölte Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a szombati kormányülésen. A Csumakov Intézet által kifejlesztett CoviVac inaktivált egész vírust tartalmazó vakcinából a kormányfő szerint március közepén százhúszezer adag kerül majd polgári forgalomba. Misusztyin rámutatott, hogy jelenleg Oroszország az egyetlen állam, amelynek három saját fejlesztésű vakcinája van.Mi van akkor, ha Putyin tényleg beteg, ki lesz az utódja?
A brit sajtó robbantotta a hírt: Vlagyimir Putyin beteg, és elképzelhető, hogy nem tölti ki elnöki ciklusát. Sőt, 2024-ben, a következő elnökválasztáson pedig biztos, hogy nem indul. Ezt a hírt arra alapozták, hogy több szakértővel megnézték a 68 éves orosz elnök legutóbbi nyilvános szerepléseit, és arra jutottak, hogy megromlott Oroszország első emberének egészségi állapota, valószínűleg Parkinson-kórban szenved. De mi van akkor, ha most az egyszer a brit bulvársajtó nemcsak a szenzációhajhászásra ment, és ha tényleg igazak a hírei, ki követheti az elnöki székben Vlagyimir Putyint?Lukasenka szerint a fehérorosz-orosz tárgyalásokon jelentősen közeledtek az égető kérdések megoldásához
Fehéroroszország és Oroszország jelentősen közeledett a legégetőbb kérdések megoldásához – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő csütörtökön, Minszkben, a Mihail Misusztyin orosz kormányfővel folytatott tárgyalásokon a BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint.Orbán Viktor: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít az Oroszországgal felépített kapcsolatainak
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait az Oroszországi Föderáció nemzeti ünnepe, Oroszország napja alkalmából Vlagyimir Putyin államfőnek és Mihail Misusztyin miniszterelnöknek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.Oroszország kormányfője 73 milliárd dolláros gazdaságélénkítési csomagot jelentett be
Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles (mintegy 73 milliárd dolláros), 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek.Koronavírus – Oroszország lezárta távol-keleti határait
Elrendelte Oroszország távol-keleti határainak lezárását a koronavírus terjedésének megakadályozása jegyében csütörtökön Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök. A kormányfő utasította Tatyjana Golikovát, a védekezésért felelős stábot irányító miniszterelnök-helyettest, hogy naponta tájékoztassa a lakosságot a járványhelyzetről és a foganatosított megelőző intézkedésekről.Orosz kormányalakítás: Lavrov és Sojgu marad
Bemutatta kormányát Mihail Misusztyin új orosz miniszterelnök kedden Vlagyimir Putyin elnöknek. A kabinet eddigi tagjai közül többen megőrizték tisztségüket, például Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov védelmi miniszter. A kabinet szerkezete megváltozott, Misusztyin helyetteseinek száma kilencre csökkent. Az első helyettes Putyin eddigi gazdasági tanácsadója, Andrej Belouszov lett.Ajánljuk még
















