mikroadományok
50 eurós címletekkel vették meg Karácsony Gergelyt
Ebben az egyre csak durvábban szerteágazóbbá váló Karácsony-féle sztoriban nem is az az igazán nyomasztó vagy éppen érdekes, hogy folyamatosan újabb és újabb események derülnek ki. Még csak nem is az, hogy Karácsony és brigádja úgy hazudozik róla, mintha kötelező volna. Mondhatni, ez a játszma része. Hiszen ők is tudják, hogy hazudnak, mi is tudjuk, hogy hazudnak, sőt, azt is tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. Ez gyakorlatilag a nemzetközi baloldal működése kicsiben.Szarvas Szilveszter elérte az ellenzéki pénzmosási botrány kulcsemberét (Videó)
Bár az OTP ma feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát a több mint 500 millió forintos kampányfinanszírozási botránnyal kapcsolatban, de Karácsony párbeszédes párttársa, a 99 Mozgalom elnöke, a félmilliárdot készpénzben befizető Perjés Gábor továbbra is menekül a kérdések elől és csak terelni tud – fogalmaz közösségi oldalára feltöltött videójában Szarvas Szilveszter, aki elsőként érte el a főpolgármester finanszírozási botrányának főszereplőjét.Videók leplezik le Karácsony hazugságait
A főpolgármester tavaly még azt mondta, hogy kis összegű adományokból működött a 99 Mozgalom. Azonban idén nyáron már arról beszélt a támogatóik kapcsán, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik nagyon gazdag emberek, euróban tartják a pénzüket, magyar vagy nem magyar állampolgárok - írja a magyarnemzet.hu.Hont András is keményen beleszállt Karácsonyékba a „mikroadományok” kapcsán
Úgy tűnik, hogy már a kormánnyal nem szimpatizáló közéleti megmondóembereknél is kiveri a biztosítékot az olyan típusú arcátlan hazudozás, amit Karácsony Gergely és népi zenekara folytat a mikroadomány-botrány kirobbanása óta. Ezúttal Hont András ment neki a főpolgármesternek közösségi oldalán.Hollik István: Karácsony Gergely mondja el az igazságot a 99 Mozgalom adománygyűjtésével kapcsolatban (Videó)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy mondja el az igazságot a 99 Mozgalom állítólagos adománygyűjtő ládájával kapcsolatban.Öt pontban Karácsony botrányáról
Nagyon csúnya történet van kibontakozóban Karácsony Gergely körül. A Nemzeti Információs Központ múlt hétfőn titkosítás alól feloldott jelentése alapján nagyon úgy fest, hogy Karácsony 506 millió forintnyi készpénzben a bankba bevitt „támogatásokból” finanszírozta a tavalyelőtti kampányát.Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Karácsony menekülőúton érkezett, letrollozta a jobboldali sajtót, de az 500 milliós mikroadományokra nem adott választ – Fővárosi Közgyűlés (Galéria!)
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük. Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát!Kocsmai igazságok – A külföldről jött kampánypénznek sincs szaga, avagy Karácsony Gergely esete az egymillió eurós mikroadománnyal
A teflon felületű Karácsony Gergelyen vajon megtapad-e végre egymillió eurónyi készpénz (meg néhány font)? Kinek, kiknek ért meg félmilliárd forintot az, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Nekünk biztos, de mi ugyebár bizonyosan rubelben küldtük volna a pénzt. Miért nem zavarja az ellenzéki szavazókat, hogy akár egy kisebb drogkartell is be tudná vásárolni magát a magyar ellenzékbe? Még szerencse, hogy az amerikai kormányzati beavatkozást a magyar választásokba egyenesen remeknek tartják. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.Ajánljuk még