Pesti Srácok

Karácsony menekülőúton érkezett, letrollozta a jobboldali sajtót, de az 500 milliós mikroadományokra nem adott választ – Fővárosi Közgyűlés (Galéria!)

Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük. Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát!

20230628_084802_HBC_2490
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Tüttő Kata // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Szaniszló Ferenc // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Déri Tibor // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Pokorni Zoltán // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Pikó András // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Soproni Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628_091229_HBC_2807
20230628 Fővárosi Közgyűlés, // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628_091833_HBC_2834
20230628_092405_HBC_2857
20230628_092449_HBC_2874
20230628_092607_HBC_2912
20230628_092618_HBC_2914
20230628_092703_HBC_2922
20230628_092712_HBC_2924
20230628_092734_HBC_2925
20230628_092829_HBC_2928
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Hassay Zsófia // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Kovács Péter // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628_103109_HBC_2987
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Bese Ferenc // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628 Fővárosi Közgyűlés, Baranyi Krisztona // fotó: Hatlaczki Balázs
20230628_104543_HBC_3056
20230628_104618_HBC_3058

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?