miskolc
Szijjártó Péter: kétszáz új munkahelyet teremt Miskolcon az LG és a Magna első közös európai gyára
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Az igazi "kivéreztetés" – Csak úgy szórják a pénzt propagandára és tanácsadókra a vidéki balos önkormányzatok
A fővárosról és számos budapesti kerületről megjelent már, hogy a baloldal jelentős összegeket herdál el olyan tanácsadók kifizetésére, akiknek a munkáját a hivatali apparátusnak is el kellene tudnia látni és/vagy nemritkán szorosan kötődnek a politikához. Nincs ez másként a vidéki városokban sem, mint az Tatabánya példáján lemérhető. A Tűzfalcsoport birtokába került adatigénylésből és némi utánajárással kiderült, hogy Komárom-Esztergom vármegye székhelyének önkormányzata 2021–2022-ben legalább kilenc tanácsadót foglalkoztatott.Szijjártó Péter: jövőre a növekedés lesz a középpontban
Az idei év az infláció leépítéséről szól, jövőre pedig a gazdasági növekedés újraépítése lesz a fókuszban, amelyben Magyarország számít a német vállalatok közreműködésére és beruházásaira – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Miskolcon.Eszméletlenül találtak rá - Vádat emeltek az ittasan mentősökre támadó miskolci férfi ellen
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan az őt ellátó mentősökre támadt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn sajtót.Hölvényi György: Európának normalitásra van szüksége!
Európának normalitásra van szüksége, ezt pedig egy, a Fidesszel és KDNP-vel együtt létrejövő új jobboldal képviselheti majd az új Európai Parlamentben (EP) – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője pénteken, Miskolcon, sajtótájékoztatón."Sztárpolitikust" igazolt a Momentum – A kordonpárt megszerezte Rokker Zsolttit
A Momentumnál folytatja Miskolc önkormányzati képviselője, az eddig magát függetlennek mondó humorista, „Rokker Zsoltti”, a civil nevén Erdei Sándor Zsolt. "Rokker Zsoltti” Miskolc momentumos alpolgármesterével, Szopkó Tiborral közösen tartott sajtótájékoztatón jelentették be az új igazolást, írja a Magyar Nemzet.Szijjártó: 18 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra a Bosch
Mintegy 18 milliárd forintos beruházással 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a járműelektronikai készülékek gyártásával foglalkozó Bosch Energy and Body Systems Kft. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdonú cég egyfelől tovább bővíti az elektromos hajtás fejlesztését és tesztelését 4,5 milliárd forintból, másfelől növeli a gyártási kapacitását több terméktípus esetében is 13,5 milliárd forintból. Mindezzel összesen 170 új munkahely jön létre, amihez a kormány 3 milliárd forint támogatást nyújt.Újabb több milliárdos egészségipari beruházást adott át Szijjártó Péter
A Sanofi miskolci üzeme nyolcmilliárd forintos beruházással vezető lesz a vérhígító injekciók európai gyártásában, ami fontos lépés az ország stratégiai kapacitásainak kiépítése terén is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a helyszínen.Ajánljuk még