mnb
Soha egyetlen magyar kormánynak sem volt akkora tartaléka, mint a mostaninak
A jegybank pénteken megjelent statisztikája szerint közel 2900 milliárd forintra emelkedett októberben a kormányzat betéteinek összege az MNB-nél vezetett úgynevezett kincstári egységes számlán (kesz). Ez új csúcsot jelent 1998 óta, amióta a statisztikai adatbázis elérhető. A jelek szerint a kötvénykibocsátás gyorsabb, mint a hiány növekedése, de az év végén persze még jöhet egy nagyobb költekezés – írta meg a portfolio.hu.Az MNB hatvanmillió forintos bírságot szabott ki az Aegon Biztosítóra
Az MNB összesen 60 millió forint bírságot szabott ki az Aegon Biztosítóra, többek közt a befektetési életbiztosítási és kgfb-állománykezelést, kiszervezési tevékenységet, az IT-biztonságot, az ügyféltájékoztatást, panaszkezelést, illetve (több üzletágban) az ügyfélszerződések egyes tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt. A biztosító a vizsgálat során több hiányosságot orvosolt, pénzügyi mutatói, profitabilitása, tőkemegfelelése továbbra is megbízható képet mutatnak – derül ki az MNB közleményéből.Tizenegy pénzpiaci közvetítő engedélyét vonta vissza az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizenegy független pénzpiaci közvetítő engedélyét vonta vissza az elmúlt hetekben, mivel azok többszöri felszólítás ellenére sem teljesítették rendszeres féléves adatszolgáltatási kötelezettségüket – közölte az MTI-vel a jegybank csütörtökön.Tizenegy adatmulasztó pénzpiaci közvetítő engedélyét vonta vissza az MNB
Az MNB határozataiban tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza az elmúlt hetekben, mivel azok többszöri felhívás ellenére sem teljesítették – a piac biztonságos működése és a hatékony felügyelés szempontjából elengedhetetlen – rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségüket.Kétharmadához közelít az NHP Hajrá felhasználása
Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelből már tizennégyezer kis- és középvállalat (kkv) jutott forráshoz, a 934 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta. Ezzel az áprilisban indított Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá 1500 milliárd forintos keretösszegének csaknem kétharmada kimerült – közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Egyhetes betéti tendert tart az MNB
Ma tartja soron következő egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ami azzal váltott ki megkülönböztetett figyelmet, hogy az előző három alkalommal a 0,6 százalékos jegybanki alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb, 0,75 százalékos kamatot hirdettek meg. A váratlan szeptemberi inflációs fordulat nyomán kizárható, hogy a mai aukción magasabb kamatot hirdetne az MNB, de az elemzők csökkentést sem várnak.Matolcsy György: A kettős stratégiai szövetség a kulcs
A 2020-as évtized pénzügyi sikereinek kulcsa a kettős – a kormányzat és a jegybank közötti – stratégiai szövetség lehet, amelyhez mintát ad a 2010 és 2012 között végrehajtott költségvetési konszolidáció és a 2013 után végrehajtott teljes jegybanki fordulat – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu oldalon hétfőn közölt írásában, amely folytatása az egy héttel korábban megjelent Játsszunk nyerésre! című cikknek.MNB: Az ügyfeleknek is célszerű tájékozódni a szlovákiai NOVIS Biztosító helyzetéről
Bár az MNB hatékony fogyasztóvédelmi lépései nyomán a szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító gyakorlatilag másfél éve nem forgalmazhatja itthon termékeit, a korábban szerződött hazai ügyfelek befizetett életbiztosítási díjai az elmúlt évek során húszmilliárdos nagyságrendűek voltak. A magyar jegybank folyamatosan információkat kér és kap a biztosító üzleti megbízhatóságát felügyelő szlovák felügyelettől. A társaság körüli bizonytalanságok miatt fontos, hogy a biztosítottak is tájékozódjanak a NOVIS helyzetéről – közölte a Magyar Nemzeti Bank.Az MNB szerint nincs szükség a készpénzállományt érintő beavatkozásra
Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója a portfolio.hu portálon 2020. október 14-én közölt interjújában azonnali lépések megtételét szorgalmazta a hazai készpénzállomány „brutális” növekedésével kapcsolatban. A pénzforgalmi statisztikai adatok ismeretében a jegybank fontosnak tartja tájékoztatni az OTP vezetését a hazai készpénzállományra és fizetési szokásokra vonatkozó, legfontosabb tényeken alapuló álláspontjáról, amelyek rávilágítanak, hogy nincs szükség a készpénzállományt érintő beavatkozásra – olvasható az MNB honlapján közölt friss tájékoztatóban.Ajánljuk még