Pesti Srácok

modern városok program

"Vagy most, vagy soha nem valósítjuk meg a Veszprémi Kulturális Negyedet" - PS-interjú Oberfrank Pállal

Arcok 2017 február 14.
A Veszprémi Kulturális Negyed megvalósulásával olyan egység jönne létre Veszprémben, amely hosszú távon, az elkövetkező 30 évre jelentős előrelépés nem csak a helyieknek, hanem az egész térség kulturális életében is - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Szerinte a Veszprémi Kulturális Negyed már jóval több, mint egy álom. "Több forrás jut most sok mindenre. Az emberek zsebében is több marad, a kultúrára is többet tudnak áldozni, úgy érzem, hogy az elképzeléseink reálisak, és megkapjuk hozzá a szükséges kormányzati támogatást" - fogalmazott az igazgató. Oberfrank Pál 2010 óta a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Az első években Eperjes Károllyal közösen irányították a nagy múltú teátrumot, de hosszú távon csak Oberfank köteleződött el a városnak. Irányítása alatt a Színház jelentősen növelte bérletesei számát. A klasszikusokat és kulturális csemegéket egyaránt felvonultató repertoárnak köszönhetően nem csak a város, hanem a térség meghatározó kulturális központja, de a direktor szerint ennél több is lehet. Oberfank Pál Veszprémnek egy olyan kulturális negyedet álmodott meg, mely Pécs után a Dunántúl második legnagyobb kulturális központja válhat. A kivitelezés jövőre kezdődhet.

A konfrontációban érdekelt Kész Zoltán nélkül is sikeresek vagyunk - PS-Interjú Porga Gyula veszprémi polgármesterrel

Arcok 2017 január 17.
Miközben Veszprémnek korábban olyan országgyűlési képviselői voltak, akik pártállástól függetlenül sokat tettek a különböző fejlesztésekért, most Kész Zoltán személyében olyan képviselőnk van, aki inkább a konfrontációt keresi, mint a polgármesterekkel, önkormányzatokkal való közös gondolkodást, együttműködést - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere. "Kész Zoltán úgy tűnik, a konfrontációban érdekelt, nem a segítségben. Mi nyilván próbálunk minden lehetőséget megragadni, és úgy gondolom, hogy sikeresek is vagyunk, a képviselő nélkül is" - fogalmazott a városvezető. A politikus szerint évek óta töretlenül fejlődik a Dunántúl történelmi jelentőségű városa, Veszprém. Az elmúlt időszak beruházásainak és jövő terveinek köszönhetően méltó helyet foglalhat el a város a megyei jogú városok sorában. Folyamatosan bővül a turisztikai kínálat, és erősödik a helyi gazdaság. Ma már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány jelent kihívást. Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével arról beszélgettünk, hogy a város hamarosan a kultúra és a sport egyik vidéki központjává válhat, ahol az oktatási lehetőségeknek, a fiatalokat középpontba állító gondolkodásnak, a cégek, vállalatok által kínált biztos megélhetésnek és az épülő-szépülő környezetnek köszönhetően jó élni.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.