Pesti Srácok

modern városok program

Osztrák gazdasági érdekeket védő álcivilek és csak kívül zöld politikai aktivisták gáncsolják a Fertő-tavi fejlesztéseket

Magyar ugar 2019 szeptember 19.
Tragikomédiára kezd lassan hasonlítani az a szervezett, felépített politikai akció, amivel a 30 milliárdos Fertő-tavi fejlesztést igyekszik nemcsak lejáratni, hanem gátolni, megakadályozni az ellenzék, illetve magukat civilnek mondó politikai aktivisták. A tó magyar oldalán még soha nem volt akkora rehabilitációs fejlesztés, mint most, a Modern Városok Program keretében. Míg a határon túl igazi turisztikai paradicsom épült ki, nekünk maradt a vadregényes sűrű nádas, az illegális szemétlerakókkal színesített part, a cölöpökön álló nádfedeles házak, illetve azoknak csak a látványa, mert bár közösségi munkában, két kezükkel építették fel a sajátos üzemi üdülőket a környéken élők, azokat a rendszerváltás zűrzavarában osztrák gazdagok szerezték meg. Egy részük ráadásul két éve le is égett egy tűzvészben. Itt, ezen a páratlan szépségű – de tegyük hozzá: elfeledett és magára hagyott – vidéken tavaly év végén indult el az ország legnagyobb turisztikai beruházása, ami végre a magyar oldalon is természeti értékéhez méltó állapotokat és turizmust teremt. Természetet és embert összehozó közösségi tereket alakítanak ki az elvadult, zsombékos és teljesen eliszaposodott, így fürdésre szinte már alkalmatlan strand területén, látogatóközponttal, vidra- és madármegfigyelő állásokkal, ökoparkkal, játszóterekkel és sportpályákkal, de helyet kap a területen a régi murvás, poros parkoló helyett egy, a kor elvárásainak megfelelő parkoló, étterem és egy kisebb szálloda is. Mindezektől szeretné megvédeni a Fertő-tavat egy maroknyi hangoskodó, az ellenzéki összefogásból kimaradt helyi Párbeszéd-politikus figyelemfelhívó ötletétől vezérelve. Az ellenállás élére pedig a nevét is németesítő jobbikos országgyűlési képviselő és osztrák zöld-kommunista (nem túlzás!) megmondóemberek álltak, akik újabban a soproni MSZP-székházába járnak fórumozni. De rárepültek a témára olyan országos ellenzéki politikusok is, akik talán témahiányban szenvedve kénytelenek Budapestről vagy akár Szekszárdról kinyilatkoztatni, hogy mit gondoljanak a soproniak. A legelkeserítőbb az, hogy a legmagasabb szakmai fórumok közreműködésével összeállított és egyeztetett projektet politikai heccből és idegen érdekből támadók szava felerősítést nyer az ellenzéki médiában. Ám miután a sokszor mosolyogtató okoskodásuk nem váltotta ki az áhított visszhangot – sőt, az osztrák kormánnyal, de még a szomszédos burgenlandi tartományi vezetőkkel sem sikerült konfliktust gerjeszteni –, bedobták a jolly jokert. Először csak az volt a mantra, hogy túl nagy a titkolózás, és nem lehet tudni, kik lesznek az állami beruházásban épülő létesítmények üzemeltetői – bizonyára a NER akarja zsebrevágni a Fertő-partot –, majd elterjedt, hogy többször is láttak egy barna hajú, nem odavalósi nőt Fertőrákoson, aki – ha egyszer szálloda is épül, meg turizmust fejlesztünk – csakis Orbán Ráhel lehet.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.