módszerváltás
Fulladás
Niedermüllerék hűségesküt tettek az amerikai nagykövetnek – adta hírül a PestiSrácok.hu. Ahogyan elnézem ezt a fényképet, ezt a tülekedést, amint Niedermüller Péter DK-s polgármester beleragad, beleliheg az új amerikai nagykövet, David Pressman nyakába, bizony letagadhatatlan az a szolgalelkűség, a feltétel nélküli kiszolgálása idegen érdekeknek az ott dörzsölődő László Imrén, Baranyi Krisztinán át Szaniszló Sándorig, mint egykor szellemi vagy vérbeli elődeik a szovjet elvtársak s...ét nyalták.30 éves a rendszerváltás – Németh Miklós, a messziről jött antihős
Sohasem mondták ki a nevét, de Horn is és Bajnai is valójában rá hivatkoztak, amikor szakértőként tüntették fel magukat. A vidéki, hívő katolikus családból származó Németh Miklóssal akarták legitimmé tenni létezésüket. Ő ugyanis nem volt sem pufajkás, sem besúgó, és ’56-ot illetően is tiszta volt. Úgymond messziről érkezett a pártba. Ez a manőver azonban nem lehetett sikeres, mert Németh Miklós antihős volt. Része és működtetője volt annak a gépezetnek, amely a rendszerváltás előtt eltüntette a pártvagyont, leprivatizálta magának az állami cégeket, hogy aztán új társadalmi osztályként, nagytőkésként fehér kesztyűben jelenjen meg. Ilyen formán Németh Miklósnak is köszönhetjük a Gyurcsány-Dobrev család felemelkedését, Bajnai Gordont, illetve a baloldal visszatérését a hatalomba.Ajánljuk még