molnár zsolt
A szocialisták szerint szövetséget kovácsol a baloldali pártok fővárosi előválasztása
A szocialisták budapesti elnöke szerint a baloldali pártok fővárosi előválasztása egy szövetséget kovácsol össze, és az a cél, hogy az őszi önkormányzati választáson az ellenzék változást érjen el Budapesten.Kész a M.E.S.T.E.R.T.E.R.V.: ellenzéki előválasztás=főpolgármesterség=EP-választási győzelem=kormányváltás
Az idei fővárosi helyhatósági választáson venne lendületet a 2022-es kormányváltáshoz az ellenzék, ehhez pedig már megvan a csodafegyver, az előválasztás, amelynek segítségével február elejére már világossá válik, hogy ki lesz Tarlós István egyetlen esélyes kihívója – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Molnár Zsolt. Az MSZP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az előválasztást ezúttal nagyon komolyan veszik, tényleg kizárólag a legesélyesebb ellenzéki mögé sorakoznak fel, az MSZP például a biztos siker érdekében kizárólag saját aspiránsát, Horváth Csabát támogatja.Molnár Zsolt: Én nem akarom Soros Györgyöt hírbe hozni...
Soros Györgyhöz kapcsolódó személyek próbáltak MSZP-s politikusokat lejáratni – erősítette meg a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Molnár Zsolt.Itt az újabb megfigyelési botrány! - Vezető MSZP-s politikusokról gyűjtöttek terhelő információkat Soros György magyar kapcsolatai
A PestiSrácok.hu információi szerint a 2018-as országgyűlési választások előtt Soros Györgyhöz köthető magyarországi személyek, köztük egy volt SZDSZ-es miniszter, illetve egy egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadói köre több vezető MSZP-s politikust figyeltetett meg egy izraeli hátterű biztonsági céggel. A volt titkosszolgákat is alkalmazó cég feladata az volt, hogy kompromittáló információkat gyűjtsön egyes szocialistákról. Az egyik célszemély, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke, a budapesti szocialisták vezetője, Molnár Zsolt – részben megerősítve portálunk értesüléseit – elképzelhetőnek tartja, hogy a lejáratás célja – rajta keresztül - a fővárosi MSZP ellehetetlenítése volt.“Az MSZP tökéletes állapotban van, fogunk mi még kormányozni” – mondta Molnár Zsolt a Polbeatben (videó)
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke volt Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a keddi PS-Polbeatben az R56 Sörözőben. Az esemény rendkívülinek is nevezhető, hiszen szokatlan, hogy MSZP-s vendége van a műsornak: mi folyamatosan hívjuk politikusaikat, de ritkán állnak kötélnek. A szocialisták budapesti elnöke a műsorban kifejtette, az MSZP tökéletes állapotban van, és optimista a jövővel kapcsolatban, hiszen szerinte a szocialisták fogják még kormányozni az országot. Hozzátette, ez csak akkor lesz így, ha a “kétharmad nem dönt úgy, hogy a következő választás érdeklődés hiányában elmarad”.Hová tűnt az MSZP? - Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a mai PS-Polbeatben 19 órától az R56 Sörözőben. A szocialista politikussal kibeszéljük, hová vezet az MSZP mélyrepülése és mi lesz azzal a nemzeti vagyonnal, amelyet lenyúlt a kommunista nómenklatúra a bűnben fogant MSZP-től. Molnár Zsolttól azt is megkérdezzük, hogy Demszky, vagy Horváth Csaba, Gyurcsány, vagy Tóth Bertalan, Ujhelyi, vagy Szanyi, Soros, vagy Sargentini, és Jobbik, vagy Fidesz. A nemzetbiztonsági bizottság korábbi elnökének azt a kérdést is nekiszegezzük, együttműködött-e a horvát titkosszolgálat az ellenzéki Átlátszóval a fiumei kikötőben. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Az "emberi humánum" hangja, avagy a szocialista párt azért küzd, hogy soha többé ne törjön ki a II. világháború
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és a párt örök ígérete (vö: „jöjjenek végre a tehetséges fiatalok!”) videóüzenetet intézett Magyarország és a világ közvéleményéhez (a nép), melyben azt fejtegeti, hogy nem szeretné, ha megint kitörne a II. világháború.Már másfél millió ember elvándorlásával riogat az MSZP - A tízmilliót mikor érik el vajon?
Az MSZP szerint nemzeti válságtervre van szükség a Magyarországról tapasztalható kivándorlás miatt. Új motívumként megjelentek a politikai okok is: a szabadság levegőjét hiányolják a fiatalok – vélekedett. Sajtótájékoztatóján ugyanakkor arról is beszélt, a bevándorlási különadót eltúlzott reakciónak érzik.Az MSZP biztos abban, hogy ellenzéki főpolgármester lesz
A főpolgármester-választáson teljesen mindegy, hogy kit fog indítani a Fidesz, meg fogjuk verni – jelentette ki Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnökének magabiztosságát némileg árnyalja, hogy a szocialisták népszerűsége jottányit sem emelkedett a júniusi tisztújításuk óta.Ajánljuk még

















