Pesti Srácok

molnár zsolt

Mer nagyot álmodni az ellenzék: Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, mert elhiszik, hogy a budapestiek ezt akarják

Magyar ugar 2019 augusztus 30.
Újabb nagy ellenzéki nekibuzdulásnak lehettünk pénteken tanúi, hiszen az MSZP, az LMP, a Momentum, a DK és a létezőnek beállított, ám szinte mérhetetlen Párbeszéd a Gerlóczy utca sarkán, a Fővárosi Önkormányzat közelében jelentette be, hogy leadja az eddig összegyűjtött ajánlásait. Magabiztosan mondták el, hogy a budapestiek változást akarnak, a változást pedig Karácsony Gergely jelenti. A változás szövetségének aposztrofált társaság sajtótájékoztatójának címe "Vegyük vissza Budapestet" volt, mi azonban nagyon nem szeretnénk ismét látni és bőrünkön érezni azt a fővárost, amelyiket Demszky, Hagyó és társai hagytak örökül 2010-ben. Az elsíbolt százmilliók, panamák és a roskadozó, koncepció nélkül vezetett város csak Demszky zavaros gondolataiban volt világváros, ezért a fővárosi választók remélhetőleg visszatekintenek a múltba és bölcsen mérlegelnek majd, hogy milyen vezetést szeretnének Budapestnek. A PestiSrácok.hu megkérdezte a magabiztos szocialista Molnár Zsolttól, hogy vajon mit gondolnak Szanyi Tibor új mozgalmáról, mely a hétvégén bont zászlót, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon nem érzik-e, hogy romokban hever a pártjuk, azonban Molnár semmi ilyesmit nem ismert el, sőt, rendkívül optimistán fogalmazott válaszában. Ezen kívül több újságírói kérdésre érkeztek izgalmas válaszok a jelenlevő politikusoktól: ezeket foglaljuk most össze.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.