molnár zsolt
Újabb MSZP-s hazugságot buktatott le Orbán Balázs
Korózs Lajos után Molnár Zsolt álhírvideóját is megcáfolta Orbán Balázs. Molnár videójában a révfülöpi hajóállomás és a mellette lévő közforgalmú sétány állami kisajátítását és a látogatók előtti lezárását említi; ennek a valós hátterét fejti ki bejegyzésében a stratégiai államtitkár.Bíró László támogatására szólított fel az MSZP
Továbbra is az antiszemita kijelentéseiről és céges botrányairól elhíresült Bíró László támogatására szólítja fel híveit az MSZP. Varga László, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke közleményében fontosnak nevezte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. választókerület időközi országgyűlési választásán, amelyet vasárnap tartanak, minden rendben legyen, és kizárják a választási csalás lehetőségét.Tóth Bertalan ellen tüntettek a "lemészárolt" Pest megyei szocik
Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai szerdán, Budapesten, hogy a pártvezetés vonja vissza az erről szóló döntést, és hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. Az MSZP Villányi úti székháza előtt nagyjából ötvenen demonstráltak a feloszlatás miatt. Többen Anonymus-maszkot viseltek, táblákat tartottak, amelyeken a következő mondatok voltak olvashatók: "Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!"; "Ne trükközzetek!"; "Ne csaljatok!"; "MSZP=Molnár=Tóth Kft."; "Demokratikus elnökválasztást!"; "Politikai leszámolás".A szocialisták most éppen a fővárosból vitatják a Balatonnál élők környezetükhöz való jogát
Az MSZP fővárosi elnöke tartott sajtótájékoztatót a Szántódi révnél, ahol a túlélésért küzdő párt prominenseként arról kezdett beszélni, hogy a Balaton éppenséggel mennyiben az ott élőké. A zavaros politikai felfogással operáló szocik ezúttal a nemzettel jöttek a Balaton ügyében, ezzel még követhetetlenebbé téve a kommunista utódpárt aktuális identitását.Osztályharc-2022 – Az MSZP szerint a Balaton nem válhat a burzsoázia szimbólumává
Az MSZP szerint nem szabad hagyni, hogy a Balaton a burzsoázia, az oligarchák szimbólumává váljon, a tónak újra a pihenést, a kikapcsolódást kell jelentenie mindenkinek – mondta a szocialisták budapesti elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón. Molnár Zsolt hangsúlyozta, tovább folytatják néhány hete indított Mentsük meg a Balatont! nevű aláírásgyűjtő akciójukat, amellyel elsősorban a szabadstrandok fizetőssé tételét, a vitorláskikötők privatizálását és a part túlzott beépítését kívánják megakadályozni. Molnár kiemelte, a Balatont érintő kérdéseket a 2022-es országgyűlési választási felkészülés fókuszába kívánják tenni. Cikkünk végén néhány kedves, jó tanáccsal szolgálunk az MSZP-nek a kibontakozó osztályharcukhoz, egyúttal sajnálatunkat fejezzük ki amiatt, hogy a Nagy Balaton Gate-et Korózs Lajos még nem filmesítette meg és bízunk abban, hogy a késedelem pusztán technikai jellegű.Az MSZP máris lecsapna az augusztus 20-i ünnepségsorozatra szánt pénzre
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy elmarad a koronavírus miatt az augusztus 20-i ünnepségsorozat, az MSZP pedig rögtön lecsapott a kínálkozó lehetőségre, hogy az így felszabadult anyagi forrásra lecsaphasson.Az MSZP most azt követeli, hogy a kormány tegye ingyenessé a fizetős strandokat
Az MSZP időről időre szereti felszólítani a kormányt valamire. Érdekes, hogy amíg kormányon voltak, ők nem igazán hallották meg a "nép hangját". Most a budapesti Lánchídért kupakoló Molnár Zsolt arra szólítja fel a kormányt, hogy az idei nyári szezonra tegye ingyenessé az ország vízpartjainak fizetős strandjait - mondta az ellenzéki párt budapesti elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.Sofőrök üzenik Karácsonynak: "Ne cangázzon annyit, üljön autóba, oszt robogjon!" – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék ezen a héten is nagyot alkotott. Karácsony és barátai egy újabb ragyogó ötlettel rukkoltak elő: augusztus 1-től emelkednek a parkolási díjak a fővárosban. Ennek apropóján megkérdeztük az autósokat, mit gondolnak a főpolgármester közlekedési reformjairól, az új biciklisávokról és az emiatt megváltozott városi közlekedésről. Elindult a kilencedik nemzeti konzultáció, amely természetesen böki az ellenzék csőrét, ezért a "nemzeti manipuláció" nevű ellenkampányba fogott a Hadházy, Szél és Fekete-Győr triumvirátus. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke együtt kupakolna a Lánchídért, Donáth Anna pedig ismét uszításba kezdett. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat!Tüttő és Molnár együtt akar kupakolni a Lánchídért - szerintük a kormány több híd árát herdálta már el (videó!)
Karácsonyék 10 milliárdos hozzájárulást várnak a kormánytól a Lánchíd felújítására. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint azért kell ennyi pénz, mert "az MSZP kezdeményezte, hogy a kormány járuljon hozzá többel mint az áfája a Lánchídnak". Tüttő és Molnár az ATV Egyenes beszéd című műsorában siránkozott a Lánchíd felújítása kapcsán és kupakolási akciót hirdettek tiltakozásul.Ajánljuk még
















