Pesti Srácok

momentum

A Momentum új példaképe az erdélyi magyar politikai elitet kivéreztető, korrupcióval vádolt román ügyésznő (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 április 2.
A járvány még nem ereszti a világot, ahogy Magyarországot sem, azonban az átoltottság egyre nő hazánkban, így a baloldal az utolsó pillanatokat használja ki a pánikkeltésre, hergelésre és az álhírek terjesztésére. Ebben természetesen oroszlánrészt vállal Gyurcsány DK-ja, akik képesek arról beszélni, hogy ezrek halálát lehetett volna megelőzni, ha az ő kezükben van az irányítás. A halálkampányt ördögi szintre süllyesztő gyurcsányista szekta csak azt felejti el, hogy egymás után halnak meg olyan DK-s politikusok és szimpatizánsok, akik maszk nélkül találkoztak Dobrev Klárával, valamint visszautasították a keleti vakcinákat, amelyek megmenthették volna az életüket. Gyurcsányékhoz képest szinte kismiska az a Tóth Bertalan, aki az MSZP elnökeként csupán kenetteljes hazugságokra képes, de hamis, ám gyér gondolatait szétszórja a szél. Nem így áll a helyzet a Momentummal, akik képesek voltak megint olyan példaképet választani, aki nemzetünknek inkább kárára van, mint hasznára. Laura Codruţa Kövesi – aki csak volt férje nevét felvéve kötődik a magyarsághoz – vélhetően csak szavakban elkötelezett a korrupció ellen, sokkal fontosabb neki a skalpszerzés, ezen kívül őt magát is korrupcióval vádolták és vádolják. A hatalmas viharokat kavaró pályafutása során rengeteg erdélyi magyar politikust vont vád alá – többségében koholt vádak alapján –, így tulajdonképpen kivéreztette a magyar politikai elitet Erdélyben. Kövesi jelenleg az Európai Ügyészség feje, aki 2020-ban már jelezte, hogy akár Magyarországon is vizsgálódhat. Ilyenek tehát az igazán jó barátok, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a Momentum ismét a saját nemzete ellen sorakozna fel. A mai Karanténban természetesen megemlítjük az Orbán–Salvini–Morawiecki hármas tárgyalását is, hiszen Európa reneszánsza kontinensünk egyik utolsó esélye. Nézzétek a Karantént ti is!

Vona Gábor szerint esélytelen, hogy az Orbán-kormányt leválthatja az ellenzék

Jurák Kata Magyar ugar 2021 március 22.
Különleges csemegének ígérkezett Vona Gábor eszmefuttatása a Spirit FM műsorán, akiről néhány hete röppent fel a hír, hogy megunta az influenszerkedést és szívesen folytatná politikai szerepvállalását. Persze ez azért mégsem olyan meglepő, tekintve, hogy a cicasimogatás nem kimondottan tekinthető biztos jövedelemnek. Az influenszerként feltűnősködő bukott pártelnökről azt azért érdemes tudni, hogy kifejezetten tehetséges módon sikerült elérnie, hogy a Jobbik alig néhány év alatt már nyomokban sem tartalmazza a nemzeti oldal képviseletét. A cukisodásnak persze meg is lett a következménye: a 2018-as választásokat követően a Jobbik gyakorlatilag felszámolta saját magát, kiléptek a párt meghatározó politikusai, a tagszervezetek pedig sorra szűntek meg. A Jobbik megmaradt szimpatizánsai viszont azt a Jakab Pétert választották elnöknek, aki szövetségre lépett azzal a balliberális ellenzékkel - élükön Gyurcsány Ferenccel, akik ellen a párt megalakult. A nemzeti színeket szivárványosra cserélő Jobbikról még a párt egykori elnöke sem gondolja úgy, hogy meghatározó szereplője lehetne a 2022-es országgyűlési választásnak - derült ki a Spirit FM műsorában elhangzott beszélgetésből. Vona Gábor arról is beszélt, hogy a Jobbik támogatói mára leginkább az MSZP és a DK szavazóiból állnak, Jakab Péternek pedig nem lesz elég a parizer-kampány, politikai vízióra is szükség lenne ahhoz, hogy komoly ellenzéki erőként lehessenek jelen. Véleménye szerint a 2022-es országgyűlési választás apokaliptikus pornó lesz, ahol "a halál és a szex lesz a téma".
Ajánljuk még