momentum
Szólásszabadság – Kirúgták a Momentumból a renitens képviselőt, mert beszélni mert
Kovács Róbert kőbányai önkormányzati képviselő a tiltás ellenére nyilatkozott egy nyomortelep felszámolása ügyében, Soproni Tamás szerint viszont megsértette a párt alapelveit. Sem homokzsák, sem áldozati bárány nem vagyok címmel Facebook-posztban közölte néhány nappal ezelőtt a képviselő, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a pártból, s a továbbiakban nem lehet már frakcióvezető sem – írta meg a Mandiner.Fekete-Győr szeretne egy közös videót Orbán Viktorral
Száznyolcvan fokos fordulatot vett az ellenzéki kommunikáció oltásügyben. A baloldali összeborulás tagjai eddig az európai gyógyszerlobbi malmára hajtották a vizet és igyekeztek bizalmatlanságot kelteni a keleti vakcinákkal szemben. A kudarcos brüsszeli beszerzés miatt azonban egyre több ország követi a magyarok példáját és ma már sorban állnak többen az orosz oltóanyagért is, amit hazánk időben lekötött. A reflektorfénybe vágyó Momentum vezér csekély népszerűségét most Orbán Viktorral szeretné emelni: Fegyőr azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy az ellenzékkel együtt közös videóban kampányoljon az oltakozás mellett. A momentumos politikus nyilatkozata szerint ezt nem a magyar emberek, hanem az "oltások érdekében" kellene megtenni.Nyomul a kamulicitálás: tényleg minden Nyugat-Európában élő és dolgozó magyar momentumos? Lehoczki Ádám a Karanténvlogban
Szabó Gergő és vendégei ma Lehoczki Ádámmal beszélgettek, a XV. kerület fideszes frakcióvezetője pedig az ottani állapotokról is lerántotta a leplet. Cs. Németh Angéla, Rákospalota DK-s polgármestere sok szépet mond, azonban keveset tesz a sértődött személyeskedésen és a mutogatáson kívül. Mozgalmas héten vagyunk túl, hiszen a Petry-ügy már diplomáciai botránnyá fajult, a lényeg azonban a srácok szerint továbbra is egyértelmű: a liberális oldal kimondhatja a véleményét, a nemzeti oldal ezért büntetésre számíthat. A Karanténvlog mostanában ritkán foglalkozik Gyurcsány Ferenccel, azonban néha a szemkilövetőt sem hagyhatjuk ki, legutóbb ugyanis ismét aljas fenyegetéseivel hívta fel magára a figyelmet, amelyet a kettős mérce jegyében természetesen retorzió nélkül megtehetett. Vajon ha egy jobboldali politikus beszél ilyesmiről, ugyanez történt volna? A műsorban Szabó Gergőék kivesézték Fekete-Győr András külföldi magyarokról szóló demagóg videóját, amelyben azt sugallta, hogy szinte minden Nyugat-Európában dolgozó és élő magyar ellenzéki, és mindannyian az Orbán-kormány miatt hagyták el hazájukat. Természetesen ezt gyorsan cáfolták a műsor szereplői, és emlékeztettek arra, hogy aki valóban elmenekült Magyarországról, azok a Gyurcsány-éra alatt, 2010 előtt hagyták el az országot, és az sem megvetendő tény, hogy többen költöznek haza minden évben, mint ahányan elhagyják az országot. A Karanténvlog végül megemlékezett Kerpel-Fronius Gábor újabb nagy lebőgéséről és Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő hazug gyalázkodásáról.Az óvodák támogatása helyett a haverokra és propagandára szórja a közpénzt Soproni Tamás
Tovább éleződik a feszültség az ellenzéki összefogás képviselői között a momentumos polgármester viselkedése miatt Terézvárosban – olvasható a Kontra cikkében. A portál, amely korábban már beszámolt a költségvetés miatt kialakult helyi ellenzéki konfliktusokról, most azt írja, hogy a kerület polgármestere, Soproni Tamás nagyjából 2,7 millió forint közpénzt költ minden hónapban a saját magát népszerűsítő propagandára.Ötszázmilliós költségvetési csalás, pénzügyi visszaélések – Így állnak az ellenzéki pártok elleni nyomozások
Egyelőre nincsenek gyanúsítottak, de a nyomozások továbbra is folyamatban vannak az ellenzéki pártok gazdálkodását érintő büntetőügyekben. A Jobbikkal kapcsolatban két hete írtuk meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számvitel rendjének megsértése miatt indított eljárást, de hasonló bűncselekmény gyanújával folyik a nyomozás a Gyurcsány-párt ügyében is, mivel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénzügyi szabálytalanságokra bukkant. A korrupcióellenes harc élére álló Momentum esetében jóval súlyosabb cselekménnyel összefüggésben zajlik a NAV-eljárás: Fekete-Győr Andrásék ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt kerültek célkeresztbe.Harangozó Tamás kiakadt Hadházyra - avagy indul a cicaharc az ellenzéki összeborulásban
Az atv.hu-n megjelent cikk szerint az MSZP politikusa felidézte, hogy 2018-ban ő hátralépett, míg az LMP és a Jobbik ezt nem tette meg. Végül csak egy visszalépés miatt juthatott be a parlamentbe. Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője osztotta meg a beszélgetést, amiben Harangozó Tamás elmondta, hogy mennyire megdöbbentek a Momentum és Hadházy Ákos döntésén, hogy abban a körzetben indítják a politikust.Így jófejkednek az ellenzéki politikusok húsvétkor (képek!)
Az ellenzék jófejkedése szép fotókba és pózolásokba burkolózik húsvétkor: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról ír közösségi oldalán, hogy kisgyerekként a kertben kereste a csokitojást, felnőttként pedig a természetben keresi a kikapcsolódást. Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője Terézvárosban akasztott tojásokat a fára. Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője szerint pedig "lebukott" a húsvéti nyuszi.Cseh Katalinék húsvéti blöffje: ha a magyar kormánynak nem lenne félnivalója, már csatlakozott volna az Európai Ügyészséghez (videó!)
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Cseh Katalin európai parlamenti képviselő legújabb Facebook-posztjukban ismét kitettek magukért. Fekete-Győr szerint a kormány luxuséletmódra költi az európai uniós támogatásokat. Az elnök bicskanyitogató stílusban hergeli az embereket, mert azzal vádolja a kormányt, hogy a válsághelyzetben nem támogatja a vállalkozásokat és a munkavállalókat. Szerinte a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét kellene megemelni. Érdekes, mert minden bizonnyal elfelejtették már, hogy pont azzal a Gyurcsánnyal szövetkeztek, aki pártjával együtt korábban elvett egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól, amikor kormányon voltak.Újabb magyargyűlölő románt sztárol a Momentum, Gyurcsányék ördögi szintre süllyesztették a halálkampányt – Deák Dániel a Karanténvlogban
Az e heti Karanténvlogban Szabó Gergő és csapata az ellenzék újabb hazugságai, demagógiája mellett időt szakított Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozójára is. A szokásos páros, Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett a péntek esti vendég Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélgetett a srácokkal. Bemelegítésként Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke aggódott a kisnyugdíjasokért, azonban érdekes módon az nem jutott eszébe, hogy amikor a szocik voltak hatalmon, akkor valóban magasról tettek a nyugdíjasokra. Tóth szerencsére mindenfajta izgalom és szégyenérzet nélkül volt képes tökéletesen elfelejteni a múltat, de ebben nála sokkal jobb a Gyurcsány-féle DK, amelynek politikusai képesek voltak a kormányt halálkormányzással vádolni, több tízezer halottról hazudni és elszámoltatásról fröcsögni, miközben saját párttársaikat és szimpatizánsaikat lebeszélték a keleti vakcinákról. Sajnos többen meg is haltak, Gyurcsányéknak mégis van bőr a képükön a kormányt hibáztatni. Előkerült a Karanténvlogban a Momentum újabb románbarátsága is, hiszen Fegyőrék pártja most azt a Laura Codruţa Kövesit sztárolja, aki erdélyi magyar politikusok egész sorát lehetetlenítette el, koholt vádak alapján többen előzetes letartóztatásba is kerültek, és több évbe került, amíg tisztázták magukat. Végül Szabó Gergőék nem hagyhatták ki Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozóját sem, nem úgy, ahogy a baloldali sajtó, akik igyekeztek minél inkább elhallgatni a találkozó történéseit és jelentőségét. Nézzétek meg most is a Karanténvlogot, és áldott, boldog húsvétot kívánunk minden kedves nézőinknek!Ajánljuk még

















