mosóczi lászló
Június végétől végre újra lesz kamionstop
A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik 2020. március 12. óta hétvégi korlátozás nélkül közlekedhettek a magyarországi utakon. Az intézkedés fenntartása a koronavírus-járvány terjedésének lassulásával, a védekezés második szakaszában már nem indokolt. A veszélyhelyzet megszűnése után, elegendő felkészülési időt biztosítva a június 27-i hétvégétől ismét a kamionstop általános szabályait kell alkalmazni – jelentette be pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).ITM: egyre kényelmesebben és gyorsabban érhető el vonattal a Balaton
Két éve adták át a dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti vonalszakaszán felújított pályát, jövő nyárra a beruházás kiegészítő munkálatai is lezárulnak. Tavaly ősszel megkezdődött az észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése, a közeljövő számos további fejlesztést tartogat a magyar tengerhez utazók számára - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.Júniustól visszaállnak a vezetési- és pihenőidők általános szabályai
Magyarország más uniós tagállamokhoz hasonlóan több mint két hónapon át, március végétől május végéig biztosított átmeneti kivételeket a vezetési- és pihenőidő szabályok alól. A védekezés második szakaszában a könnyítések további fenntartása már nem indokolt, így június elsejétől ismét a korábban megszokott előírások szerint vezethetik járműveiket a teherautó- és buszsofőrök - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.Külön minisztériumi engedéllyel tett alkalmassági vizsgát öt mentősofőr-jelölt
Minisztériumi külön engedéllyel esett át alkalmassági vizsgálaton öt mentősofőr-jelölt – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-t.Jövő év végéig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi szakasza
Jövő év végéig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi, Miskolctól a szlovák határig vezető szakasza, és már idén nyáron átadják a Románia határa felé vezető szakaszt - közölte Mosóczi László államtitkár szombaton a lengyelországi Krasiczynben, a Kárpátok Európája című nemzetközi konferencián.Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az ITM-mel
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken, Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.Jövőre csaknem 160 kilométer új gyorsforgalmi út épül meg
Jövőre csaknem 160 kilométer új gyorsforgalmi út átadása várható, építésük összértéke megközelíti a 390 milliárd forintot – mondta szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.Nagy változások történtek a MÁV-nál
Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal – mondta Mosóczi László vasárnap, sajtótájékoztatón, Budapesten. A MÁV és a GYSEV 2019-2020-as menetrendje vasárnap lépett életbe.6000 kilométer közút újult meg 2010 és 2019 között
Magyarországon 2010 elejétől 2019 végéig több, mint 6000 kilométer útszakaszt újítottak fel, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, ebből az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 160 útszakasz újult meg összesen több, mint 500 kilométeren, 65 milliárd forintból – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.Ajánljuk még

















