moszkva
„Szélsőségesekkel” szemben indult tömeges rendőri akció és letartóztatási hullám Moszkvában
Több mint 260 embert vettek őrizetbe vasárnap Moszkva belvárosában egy nem engedélyezett megmozduláson való részvétel indokával, az érintettek többsége a hatóságok szerint nacionalista szervezetek tagja.Orosz külügyi szóvivő: Nyugaton nem Moszkva befolyására tiltakoznak
A nyugati országoknak az új ukrán oktatási törvényre adott reagálása magától értetődő és természetes, nem pedig Moszkva befolyásának eredménye - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken, a Krím félszigeti Szimferopolban tartott sajtóértekezletén.Bombafenyegetés miatt újabb evakuálásokat hajtottak végre Moszkvában
Telefonos, névtelen bombafenyegetések miatt Moszkvában 73 objektumból több mint 20 ezer embert evakuáltak pénteken - közölte jól értesült forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.Ismét bombariadók bénították meg Moszkvát
Ismeretlen telefonálók kedden öt filmszínházzal, egy plázával és Moszkva Múzeumával kapcsolatban figyelmeztették ott elhelyezett pokolgépre a hatóságokat - közölte a katasztrófa-elhárításra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség. A fenyegetés miatt a hatóságok megkezdték az épületeket átkutatását. Az elmúlt több mint két és fél hét alatt a hasonló névtelen hívások vaklármának bizonyultak.Üzletközpontokat és szállodákat evakuáltak Moszkvában és Ufában bombariadó miatt
Moszkvában hat üzletközpontot és egy hotelt, Ufában három bevásárlóközpontot és egy szállodát kellett kiüríteni vasárnap készülő pokolgépes merényletre figyelmeztető névtelen telefonhívások miatt.Moszkvában önkormányzati épületeket ürítettek ki bombariadó miatt
Moszkvában kilenc önkormányzati épületből több mint 600 embert evakuáltak a rendvédelmi szervek bombariadó miatt - közölte a TASZSZ állami hírügynökség hétfőn rendvédelmi forrásra hivatkozva.Moszkva nemzetközi összefogást javasol a jogszabállyal szemben
Nemzetközi összefogást sürgetett az orosz külügyminisztérium kedden az ukrán oktatási törvénnyel szemben, amely a tárca szerint egyszerre sérti Ukrajna több millió oroszajkú állampolgárának érdekeit, az ukrán alkotmányt és Kijev nemzetközi kötelezettségvállalásait.Moszkva légvédelmi rakétákat szállít Ankarának
Oroszország és Törökország aláírta az orosz Sz-400-as légvédelmi rakéták megvásárlásáról szóló szerződést, s a végrehajtás előkészítése megkezdődött - jelentette ki Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök "haditechnikai együttműködési" ügyekben illetékes tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjúban.Ajánljuk még

















