mszp
Katasztrófa: az MSZP nem nyilatkozik többé a PestiSrácok.hu-nak (Videó + Jegyzet)
Sőt nemcsak portálunknak, hanem az MSZP által „Fidesz pártsajtónak” minősített médiumoknak sem adnak többé interjút, nyilatkozatot a szocialisták. A gyászhírt maga Nyakó István MSZP-sajtófőnök közölte. Tehát a pártszóvivő bejelentette, hogy a pártsajtónak többé nem nyilatkoznak. Bojkott van. Kérdés, ezek után van-e értelme még újságot írni? Van-e értelme élni, lélegezni, ha nincs mikrofonvégre kapható MSZP-s riportalany?Botka: Magyarország alapvető érdeke a baloldali politika
Botka László szerint ma Magyarországon az emberek döntő többségének legnagyobb problémája az igazságtalanság. Meggyőződésem, hogy Magyarország alapvető érdeke a baloldali politika, ennek érdekében végig fogjuk küzdeni a következő tizenegy hónapot, és le fogjuk váltani a Fideszt! - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.Az MSZP büszkén vállalja Horn örökségét
Az MSZP közleményében arról írt, a négy éve elhunyt Horn Gyulával kapcsolatban az elmúlt napokban olyan információk jelentek meg a sajtóban, amelyek megpróbálják kompromittálni az egykori miniszterelnök emlékét. Hangsúlyozták, az MSZP büszkén vállalja Horn Gyula miniszterelnök örökségét.MSZP szerint a választások tétje, hogy putyini típusú orbanisztán lesz –e Magyarországból
Az MSZP szerint a 2018-as nem egyszerű országgyűlési választás lesz, hanem döntés arról, hogy Magyarország az Európai Unióval vagy pedig egy másik irányba, Putyinnal akar-e tovább haladni - mondta Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke és európai parlamenti képviselője kedden Budapesten.Gyurcsány állításai miatt az MSZP egyszerre támadja a DK-t és a Fideszt
Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, korábbi kormányfőt – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A Fidesz úgy reagált: az MSZP-nek és Gyurcsánynak a belső háborúit egymás között kell rendeznie.Az MSZP vezető politikusai is bojkottálják Kálmán Olga műsorát a Hír TV-n
Kálmán Olga saját műsorában fakadt ki, hogy az MSZP vezetői bojkottálják a Hír Tv-t. Molnár Gyula, az MSZP elnöke két hónapja nem hajlandó bemenni a Hír Tv-be, Botka László pedig Kálmán Olga átigazolása óta mindössze egyszer tette tiszteletét a csatornán.MSZP: Miért árulják még mindig a letelepedési kötvényeket?
Az MSZP szerint azzal, hogy a letelepedési kötvényeket továbbra is árusítják, Magyarország érdeke háttérbe szorult, "a fideszes urizáló gazdasági elitnek" az érdeke pedig előtérbe került.Botka szerint Gyurcsánynak mennie kell, ha nincs bizonyítéka Orbán ellen
Távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferencnek, ha nincsenek bizonyítékai arról, hogy az oroszoknak bizalmas információik lennének az Orbánhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról – nyilatkozta Botka László az ATV-ban. A szegedi MSZP-s polgármester szerint a DK csak a szavak szintjén akarja az együttműködést.Ajánljuk még

















