Pesti Srácok

mszp

Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter

Magyar ugar 2020 november 8.
Ezen a héten a Pesti Riporter a II. kerületbe látogatott, ahol Őrsi Gergely szocialista polgármester az úr immár több, mint egy éve. Őrsi profi Facebook-politikus, Karácsony Gergely mintájára építi a saját imázsát, naponta többször simogat fát, szed fel műfüvet, miközben az előző kerületvezetés projektjeit a saját munkája eredményeként tünteti fel. A Pesti Riporter már meg sem lepődött, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy az előző, fideszes városvezetés által megszervezett és elindított utcatakarítási akciót is lenyúlták Őrsiék, amit természetesen a polgármester letagadott kameránk előtt. A bizonyítékok azonban ellene tanúskodnak. A II. kerületben a felszínen minden csillog és villog, de valódi munka egy éve nem folyik, azóta, amióta hatalomra került a szivárványkoalíció. Az azonban a kerületi polgárokon múlik, hogy a korábban a fideszes Láng Zsolt által vezetett kerület eredményeit ne tudja évekig a sajátjaként eladni, és így ráfordulni a következő választásra a szocialista polgármester. Sokak számára Őrsi turpisságai és valódi arca még nem látható, ahogy azt sem veszik észre, hogy az átláthatóságért hangosan vinnyogó baloldali vezetés csak nemrég 35 millió forinttal lepte meg a "független" Átrium színházat, nyilván közpénzből. Most sem volt átlátszó az a bizonyos üvegzseb. De Őrsi legalább másban is jó, hiszen óvodás gyermekeknek akart melegpropagandát felolvasni, az eseményből azonban végül kihátrált, miután több, mint nyolcvanezren írták alá az ellene tiltakozó petíciót. Stábunk természetesen ezzel is szembesítette a polgármestert, aki azonban terelt és menekült, aztán zavaros válaszában végül ő oktatta ki a nagyvilágot abból, hogy a politika bizony nem az óvodába való. Szerintetek Őrsi odaillik a II. kerület polgármesteri székébe? A Pesti Riporter minden héten lecsap a budapesti baloldali kerületvezetések sunyi és álságos ügyeire – nézzétek minden szombaton 20.30-kor a PestiTV-n!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.