Pesti Srácok

Az MSZP szavazást kért valamire, amire majd nemmel szavaznak, de elrontották és igennel szavaztak

Az MSZP szavazást kért valamire, amire majd nemmel szavaznak, de elrontották és igennel szavaztak

Az MSZP frakciója hétfőn délelőtt tévedésből megszavazta a városi vízművek közműadójának emelését. A terv szerint azzal szerették volna nyomatékosítani, hogy a törvénytervezet elfogadhatatlan számukra, hogy ők maguk kérnek szavazást, amire majd nemmel szavaznak. A szinte tökéletesnek tűnő mestertervbe viszont hiba csúszott, mert a szavazásnál véletlenül mégis az igen gombot nyomták meg. Hibázni mindenki szokott, de mégis olyan nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy ebben a gombnyomásban tényleg minden benne van, amit most az MSZP jelent és jelképez.

A sajtóosztály közleménye szerint egy törvényről a zárószavazással döntenek véglegesen, és ott a frakciójuk nemmel szavazott. Arra a kérdésre, hogy miért kértek külön szavazást egy elutasítani kívánt részletről, ha aztán úgyis nemet mondtak az egészre is, az volt a válasz, hogy éppen nyomatékosítani akarták, mennyire elfogadhatatlan számukra az adóemelés. Csak aztán a gombnyomásnál hibáztak – írta meg a 24.hu.

Forrás: 24.hu; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.