mta
Alakul a megoldás - Az MTA-n kívül maradhat egyben a kutatóintézet-hálózat
Egyben maradhat a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata, az MTA elnöke ugyanakkor tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy az akadémia szervezetén kívül kívánják azt működtetni. Ez is szerepel abban a közös szándéknyilatkozatban, amelyet Lovász László elnök és Palkovics László miniszter pénteken Budapesten írt alá.MTA: Maradjon az Akadémiánál a kutatóhálózat
Ülést tartott kedden a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a tanácskozáson részt vettek az MTA kutatóhálózatának vezetői, köztük a kutatóközpontok főigazgatói, illetve az önálló jogállású kutatóintézetek igazgatói.Náray-Szabó Gábor: A sorosozás nem az értelmiségnek szól
Az értelmiség ne érezze magát idegesítve, mert a sorosozás nem nekik szól - nyilatkozta a Professzorok Batthyány Körének elnöke, akadémikus a Magyar Narancsnak. Náray-Szabó Gábor szerint az MTA körüli tárgyalások hangvétele javul, és nem a szervezeti háttér a fontos, hanem az, hogy a kutatás feltételei adottak legyenek. A professzor úgy látja, alapvetően jó irányba mennek a dolgok hazánkban.CEU-kompatibilis irányvonal az MTA-n – Uralkodó eszmék a magyar tudomány fellegvárában
Csütörtökön közöltük Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézet volt igazgatójának levelét, amelyben azt sérelmezte, hogy egyik konferenciát, amely a '68-as prágai tavaszról szólt, és amelynek a nyitóelőadását Heller Ágnes tartotta, képesek voltunk marxista szeánsznak minősíteni. Pláne azért se volt marxista – szól az érvelés -, mert Heller Ágnes felülbírálta a korábbi álláspontját. Ez olyasmi, mint amikor anno Rákosi elvtárs önkritikát gyakorolt. Ennek meglett az eredménye, hiszen nem végezték ki, és a Szovjetunióban éldegélhetett élete végéig. Egyszóval minden jó, ha a vége jó.Megint megbántottuk az MTA Filozófiai Intézetét a lemarxistázással - bocsánat!
Mint az köztudomású a nem filozófus körökben is - hiszen az MTA Filozófiai Intézete közérdeklődésre méltán tart számot -, hogy ez az Intézet már nem az az Intézet, amely százmillió forintokat költött el lukácsista tanulmányokra Gyurcsány Ferenc regnálása idején. Ezért - nyilván Tiszteletünk jeleként - teljes egészében a tisztánlátást követelő közönség tudomására hozzuk Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézet volt igazgatójának (2013-2018) helyreigazítási kérelmét (akire a marxizmus árnyéka sem vetül).Orbán Viktor: Mindannyian a magyar tudomány és a magyar emberek javát keressük
Nyílt levélben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök a külföldről hazatérő fiatal kutatókat támogató Lendület-program nyerteseinek, akik - szintén nyílt levélben - néhány napja arra kérték a kormányfőt, hogy állítsa le az MTA átalakítását - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Alapfokú történelemlecke akadémikusoknak - Itt az ideje elbúcsúzni a posztszovjet MTA-tól!
A Magyar Tudományos Akadémia lassú átszervezése ugyan megindult a rendszerváltáskor, azonban az intézmény mind a mai napig nem szabadult meg az 1949-es, szovjet típusú szerkezettől. Azóta az MTA állam az államban. Ennek megreformálása ellen tiltakoznak a ma kora délután élőláncot alkotó szervezetek. Számukra készült ez a kis történelmi összefoglaló, mert úgy tűnik, hogy a történelmi ismereteik - magas műveltségük ellenére - hiányosak.A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre kerülhetnek egyes MTA-s intézmények
Eötvös József Kutatóközpont néven új szervezeti egység jött létre február elsejétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - tudta meg a HVG.Világhírű magyar fizikus: Ismeretlen a modern világban, hogy egy tudományos akadémia intézethálózatot menedzseljen
A modern világban szinte ismeretlen, hogy egy tudós társaság intézethálózatot menedzseljen, a kormány pedig akarattal sem tudná tönkretenni a magyar innovációtermelő rendszert, hiszen ez a rendszer eddig sem működött jól - írja a Makronómon Grüner György, fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a UCLA professzora, aki jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsadója.Ajánljuk még