Pesti Srácok

CEU-kompatibilis irányvonal az MTA-n – Uralkodó eszmék a magyar tudomány fellegvárában

CEU-kompatibilis irányvonal az MTA-n – Uralkodó eszmék a magyar tudomány fellegvárában

Csütörtökön közöltük Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézet volt igazgatójának levelét, amelyben azt sérelmezte, hogy egyik konferenciát, amely a '68-as prágai tavaszról szólt, és amelynek a nyitóelőadását Heller Ágnes tartotta, képesek voltunk marxista szeánsznak minősíteni. Pláne azért se volt marxista – szól az érvelés -, mert Heller Ágnes felülbírálta a korábbi álláspontját. Ez olyasmi, mint amikor anno Rákosi elvtárs önkritikát gyakorolt. Ennek meglett az eredménye, hiszen nem végezték ki, és a Szovjetunióban éldegélhetett élete végéig. Egyszóval minden jó, ha a vége jó.

Tanár úr! Akkor nem tudom, mit szól ehhez a konferenciához, amely szintén a Filozófiai és Történettudományok Osztályának szervezésben zajlott az MTA székházának nagytermében - igaz, még 2016-ban, a második nagy választási bukás után és a harmadik előtt - tartottak. Címe ez volt:

PestiSracok facebook image

Valljuk be, ez azért már nagyon CEU-kompatibilis, kultúrmarxista fogalmi rendszernek tűnik. Ilyen előadások voltak például:

Vagy egy még jobb:

Ezen komolyan elgondolkodtam, hogy vajon mi a búbánat lehetett az előadó szándéka és hová akart kilyukadni? Sajnos nem jöttem rá. Na, de lépjünk tovább, ilyen című okoskodás is volt:

Úgy látszik, az előadó akkor még nem sejtette, hogy hamarosan az olyan kultúrmarxisták, mint ő, szövetséget kötnek a nácikkal (Jobbik). Remélem, az előadót megbüntették, és belátta - miután önkritikát gyakorolt -, hogy a Jobbik sem akkor, sem máskor nem volt náci, fasiszta, vagy akármi. Ez a konferencia is azt fejezte ki, hogy MTA berkein belül milyen eszmék az uralkodók, és érthetővé válik, kik és miért tüntettek a héten az MTA "védelmében".

Szegény Eötvös József bizonyára fogná a fejét.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.