multi
A kanadai multi megfélemlítette Romániát - Ismét veszélyben Verespatak védettsége
Románia szociáldemokrata kormánya megrettenhetett a kanadai cianidos aranykitermelő multicég 4,4 milliárd dolláros kártérítési követelésétől, ezért bejelentették, levelet írnak az UNESCO-nak, amelyben közlik, visszavonják a pályázatot, és nem tartják fenn korábbi álláspontjukat a Verespatak számára biztonságot nyújtó világörökséggé nyilvánításról. Mint arról korábban írtunk, a befektető-állam közti vitarendezési mechanizmus alapján indított hasonló perek kitűnően alkalmasak arra, hogy a multinacionális cégek akár egy egész állam környezetvédelmi törvényhozását is sakkban tarthassák úgy, hogy jelentős anyagi igényű perrel fenyegetik meg az országokat egyes, a multikat kellemetlenül érintő környezetvédelmi rendelkezések bevezetésével összefüggésben. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.